Belföld

Horn Gábor vezeti a liberálisok kampányát

Az ügyvivő testület rendkívüli ülésén elfogadták az SZDSZ kampánystratégiáját és kampánymenetrendjét - jelentette be Kóka János pártelnök.

A testület kampányfőnöknek Horn Gábort jelölte ki. A párt kampányát február 2-án nyitja a fővárosi Király utcában tartandó rendezvényén, és március 7-én zárja le, szintén a fővárosban. A kettő között országos rendezvénysorozatot tartanak.

Stratégiájuk központi mondanivalóját Kóka János egy mondatban úgy foglalta össze: “Mondjunk nemet a szocializmusra”. Véleménye szerint ugyanis az öngondoskodás, a felelősségvállalás, a verseny és a minőség kultúrája csap össze az ingyenesség hamis kádári illúziójával. Hozzátette, hogy ennek vizuális lényegét kampánynyitójuk meghívóján is megjelenítik.

Arra a kérdésre, hogy nem jelent-e gondot, hogy a kampánynyitó meghívóján tiltott önkényuralmi jelképre, a vörös csillagra emlékeztető ábra látható, Kóka János felmutatta a meghívót, és azt mondta, hogy az azon látható csillag nem ötágú és nem is vörös. Hozzátette, hogy az ábra kapcsán biztosan sok áthallással és értelmezéssel találkoznak majd.

Nem a fizetett hirdetésre

Újságírói kérdésre közölte: az SZDSZ ellenzi azt, hogy a kampányban a kormány a mondanivalóját az adófizetők pénzéből fizetett hirdetéseken keresztül mondja el.

Kitért rá, hogy a párt ügyvivői megtárgyalták a liberálisok felkészülését a 2010-es országgyűlési választásokra is. Eszerint mind a 176 választókörzetben egyéni választókerületi megbízottakat jelölnek ki, akiknek az lesz a feladatuk, hogy megtalálják a képviselőjelölteket, akiket az SZDSZ elindíthat a választáson.

A megbízottakat a február 2-i kampányindító rendezvényre is meghívják, mert egyúttal rájuk szeretnék bízni a népszavazási kampány lebonyolítását.

Fontos területek

A pártelnök elmondta, hogy az üt ülésén megvitatták az SZDSZ számára legfontosabb reformterületek: az oktatás, az egészségügy és az adók helyzetét is. Hozzátette: a liberális gazdaságpolitikusok egyetértenek abban, hogy az ország gazdasága túl magas adóbevételek és túl nagy állami költségek mellett működik.

Kóka János hozzátette: szerdán örömmel olvasták a konvergenciaprogramról szóló brüsszeli jelentést, ami arról is szólt, hogy a program mellett szükség van a fenntarthatóságát biztosító reformok folytatására és az állam költségeinek csökkentésére.

Felkészülnek

Az egészségügyi reform kapcsán elmondta, hogy a szakminisztériumban már készülnek a módosító javaslatok a február 11-én újra a parlament elé kerülő törvényhez. Eközben megkezdték a felkészülést a reform végrehajtására.

Az oktatás kapcsán kiemelte, hogy szerdán Magyar Bálint javaslatára a kormány elfogadta azt a felvetést, hogy a diákhitel összege a költségtérítéses képzésben 25, míg az államilag finanszírozott képzésben 33 százalékkal, vagyis egyaránt havi tízezer forinttal emelkedjen.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.