Belföld

Már Zsanett miatt nyomoznak

Hamis vád miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség elrendelte a nyomozást E. Zsanett ügyében - erősítette meg a fővárosi főügyész.

Ihász Sándor közölte, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség hivatalból ötrendbeli hamis vád miatt indított nyomozást az ügyben.

E. Zsanett saját állítása szerint május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitte őt, ahol ketten megerőszakolták a három másik rendőr jelenlétében.

A Fővárosi Főügyészség május 17-én jelentette be, hogy az ügyben öt rendőrt gyanúsított meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség: két rendőrt erőszakos közösülés bűntettével és vesztegetéssel, három rendőrt pedig bűnsegédként elkövetett erőszakos közösülés bűntettével.

Az öt rendőr ellen szeptember 12-én vádat emelt a Budapesti Katonai Ügyészség szolgálatban elkövetett kötelességszegés miatt és közülük hárommal szemben hivatali visszaélés miatt is.

Múlt hét szerdán a Fővárosi Főügyészség elutasította az erőszakos közösülés bűntette és más bűncselekmény elkövetése miatt, a sértett jogi képviselőjének, a nyomozást megszüntető határozata ellen bejelentett panaszát.

Az elutasító határozat ellen a sértett, jogi képviselője útján, hatvan napon belül, pótmagánvádlóként léphet fel, és vádindítványt nyújthat be az ügyészség útján a bírósághoz.

Ihász Sándor kérdésre válaszolva elmondta: nincs tudomása arról, hogy ez eddig megtörtént volna. A rendőrség internetes honlapján múlt hét csütörtökön jelentették be, hogy megszüntették a meggyanúsított rendőrök beosztásból való felmentését, így újra munkába állhatnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik