Belföld

Erősödik az influenzajárvány

Nőtt az influenzás betegek száma az országban, az elmúlt héthez képest másfélszer többen fordultak orvoshoz - mondta el Csohán Ágnes, az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi osztályvezetője.

A bejelentések alapján az elmúlt héten mintegy 50 ezren fordultak orvoshoz, a járvány országos, de még mindig közepes intenzitású – közölte a szakember, hozzátéve, a legtöbben Fejér megyében betegek. Csohán Ágnes elmondta: megnőtt a 15 éven aluliak körében a megbetegedettek aránya, és már több közösségi – bölcsődei, óvodai és iskolai – járványt jeleztek a szakemberek.

Nincs hiány oltóanyagból

A régiónkénti megoszlást nézve magas az influenzaaktivitás az észak-alföldi, dél-alföldi, dunántúli, közép-magyarországi és észak-magyarországi régióban, közepesnek minősíthető a járvány Somogy, Zala, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs megyében, valamint Budapesten, míg Nógrád, Heves és Borsod megyében alacsony a járvány aktivitása.

Szolnoki István, az Országos Tisztiorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezető-helyettese elmondta: mind az ingyenesen, mind a térítés ellenében kapható oltóanyagból van még, előbbiből 30 ezer, utóbbiból 200 ezer adag áll rendelkezésre, és az oltást még mindig nem késő kérni az orvostól.

Az idei influenzajárvány a tavalyi év utolsó hetében kezdődött – tette hozzá a szakember, megjegyezve, hogy egy-egy járvány általában 8-10 hétig tart.

Veszprém és Somogy megyében tiltott

Veszprém megye valamennyi kórházában látogatási tilalmat rendelt el csütörtöktől az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) közép-dunántúli regionális igazgatója.

Bujdosó László főorvos elmondta: az influenzás megbetegedések száma a megyében egy hét alatt megduplázódott, de egyes térségekben – például Ajkán és környékén – a négyszeresére emelkedett. A megbetegedések száma meredeken ível felfelé, Ajka térségében már minden századik lakos elkapta a járványt, Veszprém körzetében ez a szám 120-ra tehető, másutt minden 150. lakos influenzás.

Kaposváron, a Kaposi Mór Oktató Kórházban már szerdán teljes körű látogatási tilalmat rendeltek el. Tekintettel arra, hogy az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma Somogy megyében is elérte a járványküszöböt ezért megszigorították a korábbi – múlt hét szombattól érvényben lévő – óvintézkedéseket, s a részletes látogatási tilalom helyett az egész kórház területén teljes körű látogatási tilalmat rendeltek el.

Borsod még ellenáll

Még nem érte el Borsod-Abaúj-Zemplén megyét az influenza, de egyre több az “influenzaszerű” tünetekkel orvoshoz fordulók száma – közölte Sándor Judit, az ÁNTSZ észak-magyarországi közegészségügyi és járványügyi felügyelője.

Az év harmadik hetében Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 168 influenzaszerű megbetegedést jelentettek az orvosok, a megelőző héten 119-et. Minden negyedik beteg a 35-59 éves korosztály köréből került ki, míg három év alatti gyermek megbetegedését nem jelentették. Legtöbben a miskolci kistérség településein fordultak orvoshoz, legkevesebben a dél-borsodi térségben. A megyében egyetlen kórházban sincs látogatási tilalom.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik