Belföld

A tavalyi év legnagyobb félelmei

A személyes félelmek sorában a családban bekövetkező súlyos betegségek, halál és sérülések miatti aggodalmak a legjellemzőbbek, míg az emberiség jövőjét illetően a terrorizmustól és a háborútól tartanak a legtöbben világszerte – írja egy friss felmérés. Sokan félnek azonban a pókoktól és a bezártságtól is.

Az emberek meglehetősen sok időt töltenek azzal, hogy azon aggódnak, mi minden történhet velük a közeli vagy éppen távoli jövőben. A Wall Street Journal Europe megbízásából a GfK Custom Research által 2007 őszén végzett kutatásának eredményei szerint a megkérdezettek harmada a családi körben bekövetkező haláltól, súlyos betegségektől, illetve sérülésektől tart leginkább.

Tízből ketten semmitől nem félnek

Minden tízedik fél állása elvesztésétől, vagy más pénzügyi nehézségek miatt bekövetkező anyagi válság miatt. A megkérdezettek 7 százaléka aggódik úgy általában élete alakulása, 6 százalékuk pedig a gyerekekkel, szülőkkel való kapcsolatban felmerülő problémák miatt. Öt százalék fél attól, hogy esetleg bűncselekmény áldozatává válik, és nagyjából ugyanekkora azoknak az aránya, akik munkahelyi problémák miatt aggódnak. A megkérdezettek négy százaléka fél a házastárssal, illetve partnerrel való esetleges szakítástól.

Összességében az eredmények meglepőek, hiszen a megkérdezettek 23 százalékának saját bevallása szerint semmiféle félelmei nincsenek. Nyugat-Európában ez az arány 20 százalék, Közép- és Kelet-Európában 15 százalék.

Hazánkban a legtöbben (23 százalék) szintén a családban esetlegesen bekövetkező halálesettől, súlyos betegségtől, illetve sérüléstől tartanak; tízből két honfitársunknak nincsenek semmiféle félelmei; a megkérdezettek egyötöde említette, hogy őt egy veszteséges befektetés vagy a munkahely elvesztése miatt fellépő anyagi válság eshetősége aggasztja.

Érdekesség, hogy hazánkban a megkérdezettek 3 százaléka fél a pókoktól vagy a bezártságtól, Ausztriában vagy Nagy-Britanniában ez az arány öt százalék – ugyanannyi, mint a bűncselekményektől való félelem.

A többség a terrorizmustól és a háborúktól tart

Az egyéni félelmek mellett az emberiség és a globális társadalom jövője miatti aggodalmak is felfedezhetők. Nyugat-Európában a spanyolok (47 százalék) és franciák (38 százalék) félnek e lehetőségtől leginkább; Kelet- és Közép-Európában e kérdés különösen Oroszországban (41 százalék) és Lengyelországban (37 százalék) vált ki komoly aggodalmakat.

A globális felmelegedés és egyéb környezeti károk kérdése a válaszadók kisebb hányadát, mindössze 14 százalékát foglalkoztatja, bár e témában az egyes régiók között jelentős különbségek fedezhetők fel. Nyugat-Európában a svédek és görögök egyaránt mintegy harmada (34 százalék) aggódik a környezetért. Ez az arány Németországban mindösszesen 8 százalékot ér el, aminél csupán az Oroszországban és a Cseh Köztársaságban mért 5 százalék alacsonyabb.

Magyarországon a legfőbb félelem anyagi természetű: a megkérdezettek közel harmada (30 százalék) egy gazdasági válság lehetőségétől tart leginkább. Ezt a globális felmelegedés, illetve egyéb környezeti károk követik a sorban, ám ilyen természetű félelmekről már csupán a válaszadók 16 százaléka számolt be.

Segítségért a családhoz és a valláshoz fordulunk

Kelet- és Közép-Európában pedig minden második válaszadó a barátokkal, a családdal vagy partnerével beszélgetve próbálja leküzdeni félelmeit. Vannak, akik saját erőből törekednek megküzdeni aggodalmaikkal, vagy valamely hívő közösségben keresnek vigaszt: az összes megkérdezett 11 százaléka számára jelent saját bevallása szerint segítséget a vallás, az Egyesült Államokban viszont ez az arány már 24 százalék. Hasonlóan magas hányadot csak Indiában és Romániában mértek a kutatók.

A megkérdezettek csupán egyötöde hisz egy szebb és élhetőbb jövőbeli világban. A hangulat Magyarországon ennél is borúlátóbbnak tűnik, hiszen csupán minden tízedik válaszadó gondolja úgy, hogy a világ valamivel jobb lehet a közeli vagy távoli jövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik