Belföld

A magasvasút mentené meg Budapestet?

A magyar főváros belsejébe ékelődött vasúti hálózat - megfelelő korszerűsítés után kiválóan alkalmas lenne egy, a német S-Bahnhoz hasonló közösségi közlekedési hálózat kialakítására - írta a Magyar Nemzet.

Egy nemzetközileg is jegyzett magyar mérnöki iroda vezetője szerint addig kell cselekedni, amíg állami kézben vannak az ehhez szükséges MÁV-ingatlanok. Virág Lajos mérnök-közgazdász a lapnak elmondta, hogy több hazai és külföldi mérnök összefogásával elkészítettek egy programjavaslatot a MÁV infrastruktúrájának fejlesztésére és új szellemű hasznosítására.

Ebben többek között azt indítványozzák, hogy a jelenlegi sugaras szerkezettel szemben egy minden irányból megközelíthető átjárható hálózatot kell létrehozni. Véleményük szerint a főpályaudvart a mai Ferencvárosi pályaudvar helyén kell felépíteni, mellette 4-6 peremvárosi állomást kell kialakítani.

A javaslat szerint a távolsági vonatok a központi pályaudvarra érkeznének, az elővárosiak a peremvárosba. itt szállhatnának át az utasok a magyar S-Bahn, az úgynevezett expresszmetró-hálózatra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik