Belföld

Emberrabló kínai bandát fogott el a rendőrség

Ötvenórás fogvatartás után a kommandósok szabadították ki azt a 33 éves kínai férfit, akit egy hattagú, szintén kínai bűnbanda rabolt el Budapesten. Előbb félmillió, majd háromszázezer euró váltságdíjat követeltek érte.

A kínai kereskedőt még múlt hétfőn ,a XVI. kerületből rabolták el csuklyát viselő fegyveresek. Az emberrablók telefonon 500 ezer euró váltságdíjat követeltek a férfi feleségétől azzal a feltétellel, hogy amennyiben másnap délig nem fizetnek, kivégzik a túszként fogva tartott kereskedőt – mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szervezett bűnözés elleni osztályának vezetője.

48 óra a túlélési esély

Mivel a családnak ekkora összeg nem állt rendelkezésére, 300 ezer euróra mérsékelték a követelést, és egyben figyelmezették a feleséget, amennyiben értesíti a rendőrséget, megölik férjét – tette hozzá Gulyás Imre: A feleség mégis a rendőrökhöz fordult segítségért, és az adatgyűjtésből kiderült, hogy egy, a rendőrség által is ismert, szervezett bűnözői körhöz tartozó férfi állhat az emberrablás mögött.

A szakértők szerint egy ilyen emberrablási ügyben 48 óra “túlélési esélye” van az elraboltnak, ugyanis ennyi idő alatt lehet előteremteni, bankból készpénzként felvenni ekkora összeget. Az emberrablók 19 órányi hallgatás után, a fogva tartás 49. órájában már csak félórás ultimátumot adtak a feleségnek.

Nincs magyar érintett

A terrorelhárító szolgálat ezt követeően csapott le a XVII. kerületi családi házra, ahol a férfit fogva tartották. A kereskedőt elrablói többször bántalmazták, elektromos sokkolóval kínozták. A kommandósok végül sértetlenül szabadították ki az átlagos életvitelű, büntetlen előéletű kínai kereskedőt.

A helyszínen öt kínai férfit és egy nőt tartóztattak le, a bíróság valamennyiüket előzetes letartóztatásba helyezte még szombaton. Az emberrablók hamis iratokkal éltek Magyarországon, és feltehetően már voltak büntetve, illetve több bűncselekményt is elkövettek. Magyar állampolgár nem érintett az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik