Belföld

Beköszönt a januári tavasz

Szombaton még csak nyugaton, vasárnap azonban az ország nagy részén felszakadozik a felhőzet, kisüt a nap. Esőre nem kell számítani, a hőmérséklet sok helyen 10 fok fölé emelkedik.

Szombaton a délutáni órákban északnyugat felől már felszakadozik a felhőzet és a Dunántúl nagy részén már napsütés is lehet – írja az Időkép.hu. A keleti és északkelti területeken azonban még nagyrészt borult időre van kilátás és elszórtan csapadék is várható. A délnyugati szél gyakran megélénkül, napközben 4 és 6 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk, a naposabb területeken nem lesz ritka a 10 fok feletti hőmérséklet sem.

Vasárnap reggel változóan felhős reggelre ébredhetünk, helyenként sűrű ködfoltokkal. A déli, délnyugati irányú szél gyenge lesz, kisebb esőre északkeleten lehet számítani. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 1 és 3 fok között alakul. Vasárnap délután más kellemes, tavaszias időre készülhetünk. A felhőátvonulások mellett főleg a Dunántúlon sok napsütés várható, egyedül az északkeleti területeken növekedhet meg erősebben a felhőzet, csapadék azonban itt sem valószínű.

A nyugati, délnyugati szél általában az északkeleti országrészben élénkülhet meg, másutt mérsékelt légmozgásra számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 Celsius-fok között alakul, de a Dunántúlon előfordulhat ennél melegebb is. A jövő héten azonban csökkena hőmérséklet: hétfőn még 12 fok lesz a legmagasabb hőmérséklet, kedden viszont már csak 6, míg péntekre 0-3 Celsius-fokot jósolnak, és havazás is várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik