Belföld

Lakos: nem kellett volna megduplázni a BKV-vezér fizetését

Rossz döntés volt a BKV vezérigazgatójának fizetésemelése – jelentette ki Lakos Imre a fővárosi városüzemeltetési bizottság SZDSZ-es elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Lakos Imre azt mondta: rettenetesen bosszantja a gazdasági bizottság döntése. A városházi politikus azt is kifogásolta, hogy a testület egyedül határozott, holott szerinte a városüzemeltetési bizottságot is meg kellett volna kérdezni az emelésről.

A gazdasági bizottságban ülő politikusoknak pedig nem a magánvéleményüket kell képviselniük, hanem a frakcióét, márpedig az SZDSZ képviselőcsoportjának nem volt ilyen álláspontja – közölte Lakos Imre. Ez nem egyszerű munkáltatói kérdés, hanem politikai ügy – tette hozzá.

A fővárosi közgyűlés gazdasági bizottsága a héten döntött az önkormányzati cégek vezetőinek fizetésemeléséről. Antal Attilának, a BKV vezérigazgatójának 667 ezer forintról másfél millióra emelték a havi fizetését, amely mellé még 27 millió forintos prémiumot is kaphat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik