Belföld

Rohamosan terjed az influenzajárvány

Budapesten és Zalaegerszegen is bejelentették: influenzajárvány van. Békés megyében szerdától, Székesfehérváron pedig péntektől rendeltek el látogatási tilalmat a kórházakban a kór terjedése miatt. Horváth Ágnes újabb vakcinákat oszt szét.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter hangsúlyozta: 1,3 millió egység oltóanyagot osztanak szét a háziorvosok között, a vakcinát az arra jogosultak ingyenesen kaphatják. A szív- és érrendszeri betegségben, a vese-, cukor- és egyéb anyagcsere-betegségben szenvedők, az idősek és a rizikós állapotú gyermekek ingyen kapják az influenza elleni védőoltást – mondta a miniszter.

Az egészségügyi tárca vezetője kitért arra, hogy mindenki beoltathatja magát az influenza elleni védőoltással, de ebben az esetben ki kell váltani a 940-1041 forintos vakcinát, a háziorvos pedig legfeljebb ugyanennyit kérhet az oltás beadásáért.

Zalaegerszeget is ledöntötte a lábáról

Megyei szinten még nem érte el az influenzajárvány Zalát, Zalaegerszegen azonban a betegek száma már meghaladja a járványnak számító értéket – közölte a régiós tisztiorvos. Menyhárt Ildikó tájékoztatása szerint egy hét alatt háromszorosára emelkedett Zala megyében az influenzás megbetegedések száma, és további intenzív növekedés várható, de megyei szinten egyelőre nincs influenzajárvány. Zalaegerszegen ugyanakkor – százezer lakosra számítva – már több mint 200 beteget jelentettek az egészségügyi intézmények, vagyis a megyeszékhelyen már járványosnak tekinthető a fertőzés.



Rohamosan terjed az influenzajárvány 1

Békésben látogatási tilalmat rendeltek el (Fotó: MTI)



Kezdeti szakaszába lépett az influenzajárvány Békés megyében is, ezért az ÁNTSZ látogatási tilalmat rendelt el a békéscsabai Réthy Pál kórház fekvőbeteg osztályain. A figyelőszolgálat adatai alapján hatszorosára nőtt a betegek száma. A tilalom alatt lévő osztályokra csak kórházi dolgozók léphetnek be, de minden beküldött csomagot kötelesek átadni a betegnek. A kórház bejárataira és az adott osztályokra figyelmeztető kiírást helyeztek el. Az intézményben a szakrendelések változatlanul működnek.

Tömeges megbetegedés, látogatási tilalom

Ugyancsak látogatási tilalmat rendelt el Fejér megye valamennyi fekvőbeteg gyógyintézményében péntektől a közép-dunántúli regionális tisztifőorvos. Almási Ferenc tájékoztatása szerint péntektől a Fejér Megyei Szent György Kórház és intézményei, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház, a Móri Városi Kórház, a csákvári Sirály Egészségügyi és Szociális Kht. valamennyi osztályán a tilalom feloldásáig tilos lesz a látogatás. Az intézkedésre a fekvőbetegek védelme érdekében kerül sor, Fejér megyében ugyanis egyik hétről a másikra átlagosan két és félszeresére, de Sárbogárdon és környékén tízszeresére nőtt az influenzás betegek száma.

Pest megyében is elérte a járvány szintjét az influenzás megbetegedések száma, a növekedés üteme heti összehasonlításban vizsgálva 86 százalékos emelkedést mutat az ÁNTSZ Közép-Magyarországi Regionális Intézetének járványügyi csoportvezetője szerint. Jakab Dezső elmondta, hogy az elmúlt napokban hozzávetőleg 70 ezren keresték fel orvosukat influenzás panasszal, ez a lakosság fél százalékát jelenti, s mivel igen gyors növekedésről van szó, ez már eléri a mérsékelt aktivitású járvány szintjét. A megyén belül a legnagyobb számban Dabas körzetében, a legkisebb mértékben pedig Gödöllő térségében fordultak elő ezek a megbetegedések. Sehol sem kellett ugyanakkor kórház vagy iskola bezárását elrendelni.


Ausztriát sem kíméli a kór


Ausztriát is elérte az influenzajárvány: az egészségügyi minisztérium szerdai tájékoztatója szerint csupán január második hetében 15 300 betegedtek meg a vírusfertőzés következtében.


A minisztérium közegészségügyi főigazgatója, Hubert Hrabcik “hivatalosan” is megerősítette a Bécsi Egyetem víruskutatási részlegének jelentését, amely szerint a megbetegedések szokatlanul magas számáért egy rendkívül agresszív vírusfajta, az A H1N1 a felelős, amely gyorsan támad, és súlyos komplikációkat, egyebek között tüdőgyulladást, okozhat. Erre való tekintettel a járványügyi hatóságok azzal számolnak, hogy az influenzás halálesetek száma az idén meg fogja haladni a háromezret az alpesi országban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik