Belföld

Egyre többet dolgoznak az egyetemisták

Minden korábbinál többet dolgoztak az egyetemisták és a főiskolások tavaly. A tanulmányaik mellett munkát vállaló diákok száma elérte a 70 ezer főt, míg az iskolaszövetkezetek összesített nettó forgalma 14 milliárd forint volt 2007-ben.

Egyre több főiskolás és egyetemista vállal munkát a tanulmányai mellett, s a tavalyi összesített adatok szerint minden korábbinál nagyobb forgalmat bonyolítottak le a munkájukat szervező iskolaszövetkezetek.

A Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége elkészítette 2007. évi összegzését. Simon Balázs főtitkár tájékoztatása szerint a több mint 240 ezer főiskolai és egyetemi hallgatóból rekordszámban, több mint 70 ezren vállaltak munkát az év során.

Rekordnak számít az iskolaszövetkezetek összesített nettó forgalma is: először haladta meg a 14 milliárd forintot. A szövetkezetekre vonatkozó szabályok lehetővé teszik, hogy a munkadíjak 70 százalékát kézhez kapják a diákok.

A főtitkár szerint e kedvező arány mellett az is motiválja a munkára a diákokat, hogy a tanulmányaik költségeit a maguk keresményéből is fedezzék. A tendenciák azt mutatják, hogy a diákok növekvő számban és egyre több munkát vállalnak: sok esetben a már fizetős képzések tandíjára keresnek.

Az iskolaszövetkezetek 2008-ban a tavalyi csúcsnál nagyobb forgalmat várnak, többek között arra számítva, hogy az esetleges kiterjesztett tandíjra is munkával kívánnak pénzt keresni a hallgatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik