Belföld

Börtönbe vonulna Ungváry Krisztián

Rágalmazás miatt fogdába vonulhat Ungváry Krisztián amennyiben jogerősen is pert vesztene Kolláth György alkotmányjogásszal szemben. A történész egy napot leülne a pénzbüntetésből, csak hogy megmutassa, hová jutottunk – írta a Népszabadság.

A történészt a bíróság első fokon kétszázezer forintra büntette, ami 520 napi tételnek felel meg. Ha nem fizet, a büntetést másfél év fogházra változtatják. Ungváry fellebbezett a tavaly nyáron hozott elsőfokú döntés ellen, és mint azt a lapnak elmondta, amennyiben ismét veszítene, 519 napi tételt kifizetne, a maradék egy napot pedig “leülné”, hogy így irányítsa a figyelmet a “történelmi eseményekre”.

A pereskedés oka az Ungváry által összeállított és a Political Capital elemző intézet honlapján 2004-ben megjelent ügynöklista. Kolláth tiltakozott a lista nyilvánosságra hozatala ellen, Ungváry azonban burkoltan azzal vádolta meg Kolláthot, hogy érdekelt az ügynöklisták titokban tartásában. Kolláth ezt úgy értelmezte, hogy a történész leügynöközte őt.


Ungváryt első fokon mind a polgári, mind a büntetőperben elmarasztalta a bíróság. A történészt a perek nem rettentik el, folytatja állambiztonsági kutatásait – olvasható a lapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik