Belföld

Antall József-szárnyat avat az Európai Parlament

Az Európai Parlament (EP) vezetősége hétfőn este véglegesen döntött arról, hogy a parlament brüsszeli épületének egyik új szárnyát Antall József néhai magyar miniszterelnökről nevezi el.

Surján László, aki az EP költségvetési bizottságának képviselőjeként vett részt az ülésen, elmondta: mint az Antall-kormány egykori minisztere, örömmel vette tudomásul, hogy az Európai Parlament ilyen módon is elismeri Antall József életművét.

Az EP elnöksége már tavaly november 13-án úgy foglalt állást, hogy a parlament új brüsszeli épületei közül az egyiket Willy Brandtról, a másikat az egykori magyar miniszterelnökről, Antall Józsefről nevezzék el. Most hivatalossá és véglegessé vált a döntés.

„A néhai miniszterelnök a mai napig úgy él Európa vezető politikusainak emlékezetében, mint a közép-európai demokratikus átmenet meghatározó személyisége. Antall József döntő szerepet játszott Európa békés újraegyesítésében, kompromisszum nélkül hitt a demokráciában és az európai gondolatban” – állapította meg a novemberi állásfoglalás nyomán a magyar néppárti EP-képviselők nyilatkozata.

Szájer József, a fideszes EP-képviselők vezetője akkor felhívta a figyelmet arra, hogy az EP brüsszeli épületszárnyai olyan európai személyiségekről vannak elnevezve, akik a kontinens integrációja érdekében kiemelkedőt alkottak. Történelmi jelentőségű, hogy most először neveznek el épületszárnyat az új tagországok egyikéből való politikusról. Ez a demokráciába való békés átmenet elismerése is – mondta.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.