Belföld

SZDSZ: reform és átláthatóság kell a sikerhez

Az SZDSZ a növekedést megalapozó politika képviseletét tekinti a legfontosabb feladatának 2008-ban - közölte Kóka János, a szabad demokraták elnöke sajtótájékoztatóján, amelyet a párt három miniszterével közösen tartott. Konkrétabban a reformok folytatását, a közteherviselés átalakítását és a pártfinanszírozás rendbetételét nevezte meg a pártelnök.

A reformok kapcsán Kóka János az egészségügy, az oktatás és a jóléti rendszerek átalakítását emelte ki. Elmondta: a liberálisok a növekedés érdekében minden olyan állami kézben lévő vállalatot, amely magánkézben jobban működne, minél hamarabb privatizálnának. Példaként említette a Volán-vállalatokat, a Szerencsejáték Zrt.-t és a Magyar Villamos Művek egy részét.

A közteherviselés átalakításának megtervezéséről azt mondta, hogy a cél világos: több munkahely, nagyobb növekedés, a vállalkozói kedv növelése.

Ellenzéki javaslatot támogat


A pártfinanszírozás rendbetétele kapcsán az SZDSZ elnöke megemlítette, hogy az önkormányzati választásokat és a népszavazásokat is érintő valódi megoldást szeretnének, amely a koalíciós pártok tavaly júliusban rögzített tízpontos állásfoglalásán nyugszik. Kóka János szerint ahhoz, hogy elfogadják a pártfinanszírozási törvényt, abba két ellenzéki javaslatot is bele kell foglalni. A két felvetés arról szól, hogy a kormány a kampányidőszakban ne hirdethessen, illetve korlátozzák a médiában elkölthető összeg arányait a teljes kampányköltségen belül.

Az SZDSZ pártfinanszírozás ügyét az egészségbiztosítási törvénnyel együtt már a tavaszi ülésszak február 11-i nyitányán napirendre akarja tűzni.


SZDSZ: reform és átláthatóság kell a sikerhez 1

Fodor, Kóka, Horváth, Kákosy (fotó:MTI)


A liberális párt elnöke azt javasolta, hogy már a Fidesz által kezdeményezett népszavazáson – ahol a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról döntenek – tegyék nyilvánossá, mennyit költenek a pártok és honnan teremtették elő a kampány fedezetét.

Egészségügy: lényeg, hogy menjen a reform

Stabilizálódás és átalakulás – ezzel a két szóval jellemezte az egészségügy szempontjából az idei évet Horváth Ágnes miniszter. Közölte: 2008-ban több jut gyógyító megelőző ellátásokra, kórházi kezelésekre, járóbeteg ellátásra, egynapos ellátásra és gyógyszerre, mint tavaly.

A tárcavezető az esztendő nagy kihívásának nevezte az egészségügyi reform folytatását. Megjegyezte: bíznak abban, hogy az Országgyűlés másodszor is elfogadja az egészségbiztosítási törvényt. Horváth Ágnes kiemelte, hogy már dolgoznak annak a törvénymódosításnak az előkészítésén, amely minden nyilvános, zárt helyen betiltja a dohányzást.

Környezetvédelem: politikai kérdés

Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter a környezettudatos gondolkodásmód fontosságát hangsúlyozta a sajtótájékoztatón. Visszatekintve az elmúlt esztendőre azt mondta, 2007-ben a környezetvédelem jó értelemben vett fontos politikai üggyé vált.

Mint mondta, idén még nagyobb hangsúlyt szeretne helyezni a hosszú távú stratégiai tervezésre, a “zöld alkotmányozásra.” Fodor Gábor kitért a környezetvédelmi biztosítékképzés ügyére, arra, hogy a környezeti károkat ne az adófizetők, hanem a károkozók fizessék.

A fővárost sújtó légszennyezettségi problémák kapcsán újságírói kérdésre a környezetvédelmi miniszter azt mondta, a levegő december 18-23 között komolyan szennyezett volt, de a mutatók nem érték el azt a szintet, hogy szmogriadót kellett volna elrendelni. Hozzátette: erre valószínűleg most sem lesz szükség.

Gazdaság: 3 a háromban

Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter három meghatározó témát emelt ki. Elsőként a gazdasági növekedés kérdéséről beszélt. Mint mondta, nem lazíthatják fel azt a fiskális pályát, amelyet a konvergenciaprogram tartalmaz, de egyszerre akarják folytatni a kiigazítást, miközben olyan intézkedéseket hoznak, amelyek magasabb növekedési pályára állítják a gazdaságot.

A GKM vezetője kitért az információs társadalom kérdésére. Mint mondta, egy olyan országban, ahol a digitális írástudatlanság aránya több mint ötven százalék, fontos társadalmi kérdés is, miként tudják csökkenteni ezt a lemaradást.

A vasút kapcsán Kákosy Csaba szemléletváltást sürgetett, azt, hogy a MÁV-START Zrt.-ből hosszú évek alatt egy komoly szolgáltató vállalatot alakítsanak ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik