Belföld

Ságvári-ügy: megint elutasították a megkínzott nő keresetét

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletét, amelyben elutasította a második világháborúban a csendőrök által megkínzott antifasiszta ellenálló, Pintér Mariann Legfelsőbb Bíróság (LB) elleni keresetét – közölte Felkai György, az ítélőtábla sajtótitkára az MTI-vel szerdán.

A 88 éves Pintér Mariann azért perelte be az LB-t, mert tavaly március 6-án megsemmisítették Kristóf László csendőrnyomozó 1959-ben született halálos ítéletét.

Kristóf Lászlót és két társát Ságvári Endre illegális kommunista, antifasiszta ellenálló 1944. július 27-én Budapesten tűzharcban történt megölése, továbbá négy személy 1944 nyarán történt megkínzása miatt háborús bűntettben mondták ki bűnösnek, a halálos ítéletet pedig végre is hajtották.

Az LB 1959-es ítéletet megsemmisítő tavalyi határozatában kimondta, hogy Kristóf László nem követett el háborús bűntettet. Ez a határozat viszont Kristóf László csendőrnyomozó egyik áldozata, az általa megkínzott Pintér Mariann szerint az ő személyiségi jogait sértette meg, s ezért pert indított az LB ellen.

A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítélete szerint az asszonynak joga volt perelni a történtek miatt, és általában az LB ellen lehet pert indítani, ám a konkrét ügyben a személyiségi jogi jogsértés nem történt meg.

Az LB ugyanis nem vitatta, hogy bántalmazták az asszonyt, és ezzel sérelmet okoztak neki, ahhoz viszont joga volt a bíróságnak, hogy a történteket tavaly a felülvizsgálati eljárásban másként minősítse, mint ahogy azt az 1959-ben eljáró bíróság tette.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73884261, Erdei Zsolt, becenevÈn "Mad·r" vil·gbajnok magyar fÈlnehÈzs˙ly˙ profi ˆkˆlvÌvÛ. A Magyar ÷kˆlvÌvÛ-szakszˆvetsÈg elnˆke., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.