Belföld

Apja felügyelete alá került Mehmet Karcsika

Mehmet Karcsika felügyeleti jogát pénteken az édesapjára bízta a szegedi gyámhivatal - közölte az apa jogi képviselője az MTI-vel. Az édesapa még pénteken magához vette a gyermeket.

A határozat egyben kötelezte a gyermekről eddig gondoskodó nagyszülőt, hogy a fiút, az apjának haladéktalanul adja ki. A határozat azonnal végrehajtható, ellene ugyan fellebbezésre van lehetőség, ám az nem halasztó hatályú – írta a jogi képviselő.


Buda Sándor szerint ügyfele “igyekezett eleget tenni a gyámhivatal azon kérésének, hogy a gyermeket ne azonnal vigye magával, hanem várjon ezzel néhány napot”. Hozzátette: az édesapa az örömhírt szerette volna tudatni gyermekével, akit iskolájában meglátogatott.


A jogi képviselő szerint azonban az apjához rohanó kisfiú nyakán fojtogatás nyomai látszottak. Mint írta, a gyermek – pedagógusok és az iskola igazgatóhelyettesének jelenlétében – azt közölte, hogy “az őt gondozó nagymamával szólalkozott össze és a nagymama fojtogatta meg dühében”. Buda Sándor szerint ezt a gyermek megismételte több ízben a Gyermekjóléti Szolgálat pszichológusa előtt is. Mindezek alapján az édesapa úgy döntött, hogy a gyermekét azonnal magához veszi.


Az édesanyát Bogosné Papp Edinát és férjét 2007 novemberében vették őrizetbe Szerbiában, mert extasy tablettát és amfetamint találtak autójukban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik