Belföld

Magyar bűnözői toplista

Körözési Top 100-at hozott nyilvánosságra a rendőrség; a száz legkeresettebb bűnöző arcképét, nevét és korát a rendőrség honlapján tették közzé.

Bencze József országos rendőrfőkapitány még a hónap elején jelentette be, hogy közlik a listát. Akkor úgy fogalmazott: még nem volt arra példa, hogy ilyen módon összeszerkesztve kiadják a rendőrség által legnagyobb erővel keresett bűnözők arcképét, pedig a lakosságot érdekelheti, hogy kik ezek az emberek. Emellett sok esetben a lakosság segítségével tudják elfogni a körözött személyeket.

A szombaton nyilvánosságra hozott lista nem rangsorol a körözöttek között, a száz legkeresettebb bűnöző nevét abc-sorrendben sorolja fel. A dokumentumból nem derül ki, hogy kit miért keresnek, csak azt közlik, hogy az illető ellen melyik szerv – bíróság, büntetés-végrehajtási intézet, rendőrség – adott ki elfogatóparancsot.

Az adatokból kiderül: a legkeresettebb 100 bűnöző többsége férfi, csak 11 nő van közöttük. A legidősebb körözött egy 70 éves asszony, aki ellen hét éve bocsátottak ki elfogatóparancsot, a legfiatalabb pedig egy 16 éves lány, akit tavaly óta keresnek.

A 100 személy között szerepel többek között a móri bankrablással egykor összefüggésbe hozott, és a zálogházi rablássorozat miatt keresett Farkas Róbert is.

Ugyancsak szerepel a körözöttek között Tomori Tamás, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2004. október 5-én a hajnali órákban Debrecenben a Régi Vigadó Étterem melletti parkolóban tettleg bántalmazta P. D. 19 éves egyetemi hallgatót, aki az elszenvedett sérülések következtében meghalt.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.