Belföld

Gaskó blöffölt

Gaskó István nem tartja kudarcnak, hogy lefújták a sztrájkot, hiszen ezt már korábban eldöntötték. Egy szélesebb összefogás viszont nyilván hatékonyabb lett volna – nyilatkozta a Népszabadságnak a Liga-elnök.

Amikor elkezdtük a sztrájkot, tudtuk, hogy a végszavazás, a gombnyomás után leállunk, csak ezt a szándékunkat nem hoztuk nyilvánosságra – mondta Gaskó István. A sztrájkbizottságot a Liga-tanács, illetve már a konföderáció pénteki kongresszusa is abban erősítette meg, hogy a gombnyomáskor – az eredménytől függetlenül – állítsák le a sztrájkot.

Vélhetően egy szélesebb összefogás hatékonyabb lett volna, a Liga ezt szerette volna elérni, ezért is invitálták a részvételre a többi konföderációt – mondta. Akik a nyomásgyakorlás legkeményebb eszközét választják, arról vannak meggyőződve, hogy minél nagyobb a nyomás, annál nagyobb a siker reménye. Eredménygaranciát azonban senki nem vállalhat – tette hozzá az érdekvédő.

Gaskó úgy látja, visszatartó erőnek bizonyult a politikai elkötelezettség, hiszen például az MSZOSZ még ma sem mondta fel az MSZP-vel kötött választási szerződést, a többi szövetségnek meg vélhetően olyan kötődései vannak, amelyek nem ennyire tetten érhetők.

A Liga és a Munkástanácsok ügydöntő népszavazást kezdeményez annak érdekében, hogy megakadályozzák a magántőke bejutását az egészségbiztosítás rendszerébe. Ehhez az akcióhoz egyetlen párt segítségét sem kérik, és úgy gondolják, össze tudják gyűjteni az aláírásokat, mert nagy a társadalmi támogatottsága a követelésüknek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik