Belföld

12 pont szerint ünnepelhetünk 20-án

Gyurcsány a külhoni magyaroknál tart beszédet az államalapítás ünnepén. A kormány szétszóródik az országban, Sólyom László kitüntetéseket ad át. Készült egy könnyen emészthető 12 pontos felhívás a tűzijátéknézőknek, és egy olyan menekülési útvonalakat jelző térkép, amelyen piros nyilak mutatnak a Dunától a szárazföld irányába.

A hivatalos rendezvények augusztus 20-án fél kilenctől, a Magyar Köztársaság Lobogójának hagyományos felvonásával kezdődnek a Kossuth Lajos téren. Ezt követően az öt közjogi méltóság – a miniszterelnök, a köztársasági elnök, az Országgyűlés elnöke, a legbelsőbb bíróság elnöke, valamint az Alkotmánybíróság elnöke – koszorút helyez el a Kossuth-szobornál. Tíz órától a Hősök terén avatják fel a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen végzett új tiszteket látványos hadibemutató kíséretében.

Sólyom László köztársasági elnök egy órától adja át az állami kitüntetéseket az Országgyűlés kupolacsarnokában. Az államfő egyébként a nap folyamán Székesfehérvárra látogat, ahol délután háromkor, a Koronázó téren koszorúelhelyezést követően ünnepi beszédet mond. Az elnökkel egyébként a városban fél háromtól lehet találkozni, amikor feleségével és a város polgármesterével sétát tesz a Fő utcán.


Gyurcsány Ferenc este hétkor szónokol a Biennálé, a Külhoni Magyarok Kulturális Fesztiválja keretében megrendezett ünnepségen.


Délután öt órától a szentmisét követően indul útjára a hagyományos Szent Jobb Körmenet a Szent István-bazilikától.


Miniszterek országszerte


A kormány tagja az ország különböző pontjain ünnepelnek a Kormányszóvivői Iroda tájékoztatása szerint. Bajnai Gordon önkormányzati miniszter a Duna Palotában mond beszédet, míg Lamperth Mónika, a szociális tárca vezetője Maglódon vesz részt egy városavató ünnepségen. Horváth Ágnes egészségügyi, Kóka János gazdasági, Takács Albert igazságügyi és Szekeres Imre honvédelmi miniszter a hivatalos programokon vesz részt, igaz, utóbbi kilátogat a délutáni repülőshow-ra is.


Hiller István állami kitüntetéseket ad át és beszédet mond az Iparművészeti Múzeumban, majd követi Gyurcsány Ferencet a Külhoni Magyarok Kulturális fesztiválján.


Kiss Péter kancelláriaminiszter már 19-én elkezd “turnézni”: Celldömölkön, majd Káldon mond beszédet. 20-án pedig többek között a XV. kerületi ünnepi képviselőtestületi ülésen, majd a karácsony Benő Parkban szólal fel. Veres János 19-én Pócspetribe látogat, 20-án Városnaményban, Mándokon, Csengeren, Tibotszálláson, majd Nyírbátorban ünnepel.


Gráf Józsefnek, Draskovics Tibornak és Szilvásy Györgynek nincs hivatalos programja, Göncz Kinga és Fodor Gábor pedig szabadságát tölti, így kétséges, részt vesznek-e a programokon.

Kulturális programok: a zenehajótól az Örömkoncertig

Már hétfő óta a nap 24 órájában hallgatható az Auditérium – Csend és zene egy térben című „élménypark” a Kossuth téren, a rendezvény augusztus 20-ával ér véget. Szintén az ünnepre készülve augusztus 18-án, szombaton este Örömkoncertet adnak a Kossuth téren: a Zuglói Filharmónia zenekarát Záborszky Kálmán vezényli. A műsoron Liszt, Brahms, Berlioz és Erkel művei szerepelnek. 19-én este kilenctől „Szent István – egy ország születése” címmel rendeznek történelmi gálát, előtte délután egytől Új Magyarország fesztivál és gasztrotúra lesz az Oktogon és az Andrássy út vonalán.

A nemzeti ünnepen 10 órától kezdődik a Kenyérfesztivál a Városligetben. Este hattól Zenehajó várja az érdeklődőket a Dunán, amely a folyó két partja között közlekedik 100-200 méterenként megállva. Közben a Kiyo-Kito-együttes dobzenéjét élvezhetik az utasok.


Déltől a repülőshow-t tekinthetik meg a Duna-partra látogatók.

A tűzijáték megszakítható lesz

Este kilenctől ismét fényárba borul Budapest ege. A szervezők azt ígérik, hogy a korábbi évekhez képest új elemekkel gazdagodik a tűzijáték: idén hat helyszínről – a Lánchíd, a Citadella, az Erzsébet híd északi és déli járdája mellett a Margit híd és a Lánchíd, illetve a Szabadság híd és a Petőfi híd közötti két uszályról – lövik majd fel a rakétákat.



12 pont szerint ünnepelhetünk 20-án 1

A menekülési térkép (Forrás: Kormányszóvivõi Iroda)


A műsor során 15 új, Magyarországon még soha nem látott látványelemet mutatnak majd be. Többek között „Tűzmozsarak”, „Lángoló víz”, „Versengő Hidak”, „Stroboszkóp” fantázianévre hallgató új formációk festik majd át Budapestet. Az összesen mintegy 45 ezer, különböző méretű rakéta közül a legkisebbek 24 milliméteresek lesznek – ezek körülbelül 30 méteres magasságig jutnak fel – a legnagyobbak pedig 300 milliméteresek – ezeket a Citadelláról lövik fel közel 600 méter magasba.


A tűzijátéknézők 12 pontja



1. Ossza meg élményeit barátaival, családjával!
2. Tájékozódjon! Nézzen utána az útvonalaknak egy térképen.
3. Csónakázni tilos!
4. Ismerje meg környezetét! Hamarabb elhagyhatja nézőterét, ha pontosan tudja, merre kell indulnia.
5. Parkoljon biztonságban!
6. Ügyeljen a gyermekekre!
7. Hívjon segítséget a 112-n!
8. Segítsük egymást!
9. Maradjon biztos távolságban!
10. Figyeljen a tájékoztatásokra!
11. Vészhelyzet esetén kérjük, ne álljon fa alá, vagy olyan épület, építmény közelébe, amelyről esetleg sérülést okozó anyagok hullhatnak alá!
12. Az ünnepi tűzijátékon minden kedves vendégünk saját felelősségére vesz részt!


A tűzijáték lebonyolításában 40 szakképzett pirotechnikai szakember vesz majd részt, a rakétákat speciális, a „berobbanást” akadályozó üvegszálas vetőcsövekből lövik ki, ám ez egy indítókulcs segítségével bármikor azonnal megszakítható lesz.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik