A Fidelitas felszólítja az Országos Választási Bizottságot (OVB), hogy a magyar fiatalok érdekében ne teljesítse a kormány politikai megbízásait és ne akadályozza a népszavazás megtartását – mondta Koszorús László a Szijjártó Péter Fidelitas elnökkel tartott közös sajtótájékoztatón. Hozzátette: a Fidelitas támogatja a Fidesz kezdeményezését, mindent megtesz annak érdekében, hogy a népszavazás sikeres legyen.
Mint mondta, a népszavazás megtartása a fiatalok érdeke, hiszen a sikeres voksolás megszüntetheti azt az igazságtalan helyzetet, amelyet a tandíj bevezetése okoz. Koszorús László úgy vélte, a tandíj bevezetésével a tanulás nem jog, hanem kiváltság lesz.
A politikus közölte, a Fidelitas országos választmánya arra kéri a Fideszt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az emberek elmondhassák a véleményüket, más témák mellett a tandíjról is.
Szijjártó Péter közölte: az országos választmány elnöki posztján Koszorús László országgyűlési képviselő váltotta Erdős Norbert szintén fideszes országgyűlési képviselőt. A váltást Szijjártó Péter azzal indokolta, Erdős Norbert rövidesen betölti a Fidelitas alapszabályában meghatározott felső korhatárt.
Szijjártó Péter elmondta: az országos választmány elnökének megválasztásával lezárult az a tisztújítási folyamat a Fidelitasban, amely az áprilisi kongresszus után kezdődött.