Belföld

Marad a két újbudai gimnázium

Újbuda fenntartásában maradhat a József Attila gimnázium és a Weiner Leó zeneművészeti szakközépiskola; a főváros az átvétel helyett inkább hozzájárul a tanulók képzési költségeihez 2008-tól. A kerületi Fidesz üdvözölte a "szándékot", és azt javasolta, hogy a másik két kerületi középiskolánál is szülessen hasonló megoldás.

Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes és Molnár Gyula (MSZP) polgármester elmondta, mind a Fővárosi Közgyűlés, mind a kerületi képviselő-testület elé ilyen értelmű javaslatot terjesztenek. Korábban komoly szakmai és politikai vitát váltott ki, hogy a XI. kerületi önkormányzat úgy határozott: pénzügyi okokra hivatkozva átadja a fővárosnak a középfokú intézményeit.

A döntés ugyanakkor nem érinti a Montágh Imre speciális szakiskolát, amely 2008 szeptemberétől a főváros fenntartásába kerül. A kerület azonban az intézmény óvodai és az általános iskolai részét finanszírozza – tette hozzá Horváth Csaba. Közölte, a “kérdés alapvetően a pénzről szól”, arról, hogy a kerület nem tudja a saját forrásaiból fedezni az iskola működtetését.

Kupper András, a Fidesz kerületi frakcióvezetője közölte, örülnek a szándéknak, ugyanakkor azt javasolják, hogy a fogyatékkal élő diákok oktatását felvállaló Montágh Imre speciális szakiskola, valamint a 100 százalékos kihasználtságú Bethlen Gábor gimnázium esetében is alkalmazzanak hasonló “finanszírozási megoldást”. Így e két oktatási intézmény is a kerület fenntartásában maradhat – tette hozzá. Kupper András, aki a Fidesz budapesti elnöke is egyben, elmondta, a Fővárosi Közgyűlés elé kerülő javaslathoz ilyen értelmű módosító indítványt nyújtanak majd be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik