Belföld

Hétfőn szavaznak az ombudsmanjelöltekről

Az Országgyűlés hétfőn délután, az interpellációs időszak után szavaz az állampolgári jogok országgyűlési biztosjelöltjéről, valamint a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosjelöltjéről – közölte Szili Katalin házelnök.

Sólyom László köztársasági elnök május 23-án Majtényi László volt adatvédelmi biztost jelölte az állampolgári jogok országgyűlési biztosának, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa posztjára pedig Kállai Ernő jogászt. Utóbbi megválasztását valamennyi parlamenti párt támogatja, Majtényi Lászlóét azonban a Fidesz és a KDNP ellenzi, mivel a két párt álláspontja szerint az ombudsmanjelölt nem felel meg a pártatlanság követelményének.


Szili Katalin a házbizottság ülését követően elmondta: a jövő héten háromnapos ülést tart a Ház: hétfőn kedden és csütörtökön. Hozzátette: vita volt arról, hogy csütörtökön melyik politikai vitanapra kerüljön sor elsőként.


A házelnök átfogóbbnak tartja a kormány egy évéről a szocialisták által kezdeményezett vitanap témáját, ezért csütörtökön ez zajlik le először és ezután következik a Fidesz javaslatára napirendre tűzött vitanap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tavalyi balatonőszödi beszédéről.


Az Országgyűlés elnöke kitért arra, hogy a kormány ígérete szerint a jövő héten beterjeszti a rendkívüli nyári ülésszakra vonatkozó kezdeményezését, ami alapján várhatóan június 18-án, 19-én és 25-én is lesz parlamenti ülésnap.


Mint elhangzott, június 18-án hétfőn rendkívüli hosszúságú parlamenti nap várható: 52 napirendi pont lesz, ami alig kevesebb, mint amennyit a jövő heti három napon összesen tárgyalnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik