Belföld

A normatíva miatt lesznek „fogyatékosok” a gyerekek

A közoktatási rendszer jelenlegi működése nem hogy nem csökkenti, hanem inkább újratermeli a társadalmi esélykülönbségeket – jelentette ki Csépe Valéria, az MTA Pszichológia Kutatóintézetének tudományos tanácsadója a Magyarország Holnap Oktatási és Gyermekesély Kerekasztal keddi vitaindítójában.

A szakértő szerint az oktatási rendszer átalakítása során a második Nemzeti Fejlesztési Tervben mindenképpen szükséges a sajátos nevelési igényű (SNI) kategóriába sorolt gyermekek fejlődésének nyomon követése, valamint a finanszírozási rendszer korszerűsítése. Elengedhetetlen a diagnosztika helyzetének megoldása, a besoroláshoz kapcsolódó szolgáltatások és ellátások fejlesztése, és a rendszer működésének figyelemmel kísérése is.

Csépe Valéria szerint az SNI statisztikai kategóriáiba sorolt fogyatékosságok és atipikus fejlődési mintázatok megnevezése ellentmondásos. Az 1993-as közoktatási törvény jogerőre emelkedése óta eltelt mintegy 15 év alatt minden szakma igyekezett a saját terminológiáját a közoktatási törvényben nevesíttetni. Ennek oka elsősorban nem valamifajta szakmai sovinizmus, hanem elsősorban az attól való félelem, hogy a gyermek (pontosabban a fenntartó) nem kapja meg az emelt normatívát. Márpedig az alapellátás problémái arra kényszeríttették a közoktatás résztvevőit, hogy minél magasabb normatívát jelentő diagnosztikai minősítést kapjanak az általuk ellátott gyermekek.

Az elhangzottakra reagálva Lányiné Engelmayer Ágnes kiemelte, mind az SNI rendszert, mind a közoktatás egészét vizsgálva fontos, hogy nagyobb szerephez juttassák a gyógypedagógia szakágat. Több oktatási, nevelési területtel ellentétben a gyógypedagógia gyökeres változáson, fejlődésen ment keresztül az elmúlt években, így hasznot jelenthet a hazai közoktatási rendszer fejlődésének több szintjén. Korreferátumában elmondta, hogy egyetért az SNI teljes áttekintésének, a diagnosztikai eszközök megújításának, a törvénymódosítások során a széles körű egyeztetésének szükségességével.

A vita során Sárközi Gábor, az Oktatási Minisztérium Roma Integrációs Titkárságának szakértője statisztikai adatokkal hívta fel a figyelmet az SNI rendszer hiányosságaira. Felszólalásában kiemelte, hogy az általános iskolás korú, roma származású diákok közel 20 százaléka kerül be az SNI rendszerbe, mégpedig kizárólag a szegregációs térségekből. Van olyan kistérség ma Magyarországon, ahol minden harmadik gyerek sajátos nevelési igényűként van regisztrálva, szemben azokkal a területekkel, ahol egyáltalán nem kerülnek be tanulók a rendszerbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik