Belföld

Gergényi: Eredményes évet zárt a BRFK

Sikeres, eredményes évet zárt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) 2006-ban, a bűncselekmények száma csökkent, a felderítési mutató nőtt - mondta Gergényi Péter vezérőrnagy a fővárosi városligetben rendezett budapesti rendőrnapon szombaton.

A Fidesz szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy jelenleg is több tucat rendőr ellen folyik büntetőeljárás a szeptemberi-októberi brutális rendőrtámadások kapcsán.

Nemcsak a rendőrség napját, hanem a BRFK fennállásának 126. évfordulóját is ünnepeljük – monda a budapesti rendőrfőkapitány a városligeti nagyréten tartott rendezvény megnyitóján.

A múlt évi eredményeket ismertetve közölte: 2006-ban is javult a rendőrség hatékonysága, javultak a felderítés- és nyomozáseredményességi mutatók, minden területen csökkent a bűncselekmények száma.

A fővárosi rendőrség sikeres, a meghirdetett látható, reagáló rendőrség megvalósult – mondta Gergényi Péter, aki kinevezésekor ezt a két célt tűzte ki a budapesti állomány elé, létrehozva e mellett a lakótelepi rendőrséget, amely véleménye szerint szintén bizonyította hatékonyságát.

A rendőrfőkapitány az MTI-nek azt mondta: a bűncselekmények felderítési mutatóinak összehasonlítása alapján az európai uniós fővárosok közül Budapest az első helyen végzett, az egyik legbiztonságosabb a magyar főváros.

Kontrát Károly fideszes képviselő, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja Gergényi Péter szavaira az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy reagált: amennyiben sikernek tekintjük azt, hogy tavaly ősszel ártatlan, alkotmányos jogaikkal élni kívánó polgárokat vertek meg – vélhetően felsőbb politikai utasításra vagy jóváhagyással – a rendőrök, akkor valóban nagy “sikert” aratott Gergényi Péter.

“A rendőrnap alkalmából Gergényi Péternek mielőbbi nyugdíjazást, a rendőröknek tisztességes vezetőket, a magyar embereknek pedig szigorú, de a demokratikus, jogállami alapelveket, valamint a törvényeket tiszteletben tartó rendőrséget kívánunk” – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik