Belföld

Akár tíz évet is kaphat a Molotov-koktél-gyáros

Terrorcselekmény előkészületének is minősülhet a Molotov-koktél-gyár miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állított fiatalember cselekménye, ezért az ügyet rendes eljárásban kell majd elbírálni – döntött a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) kedden.

A rendőrség a Nemzetbiztonsági Hivatallal együttműködve március 13-án fogta el azt a fiatalembert, akinek a lakásán benzint, üvegeket és más, a Molotov-koktél készítéséhez szükséges eszközöket foglaltak le. A fiatalembert közveszély okozás előkészülete miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állították. Ez a cselekmény 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Az ügy első tárgyalásán kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Petrovszki György vádlott úgy vallott, valóban Molotov-koktélokat akart készíteni. Erre a Kossuth téren, illetve a Batthyány-örökmécsesnél megismert emberektől kapott pénzt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz tartozó fiatalember.

A vádlott célja az volt, hogy ha a rendőrök úgy lépnek fel március 15-én, mint október 23-án – azaz, mint mondta – törvénysértő módon súlyos sérüléseket okozva rátámadnak a tüntetőkre, akkor ő eléjük dobja a benzines palackokat, hogy az így keletkezett „tűzcsíkkal” mintegy megakadályozza a rendőri intézkedést, amíg a tüntetők elmenekülnek. A fiatalember bírói kérdésre a ténybeli beismerő vallomás mellett is állította, hogy nem bűnös, nem követett el bűncselekményt.



Akár tíz évet is kaphat a Molotov-koktél-gyáros 1

A terrorcselekmény elõkészítésével vádolt Petrovszki György a bíróságon (fotó: MTI)


A PKKB azzal az indoklással adta vissza az ügyészségnek rendes eljárásra az ügyet, hogy gyorsított eljárásban legfeljebb nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény bírálható el. A vádlott cselekménye azonban esetlegesen terrorcselekmény előkészületének is minősülhet, ami pedig akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható, tehát a bíróságnak nincs hatásköre az ügy elbírálására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik