Belföld

Hiller a szélsőségesektől való elhatárolódásra kéri a parlamenti pártokat

Hiller István, az MSZP elnöke arra kéri a parlamenti pártokat határolódjanak el a Hősök terén a nap folyamán szélsőséges csoportok által tartott rendezvénytől.

A politikus sajtótájékoztatóján azzal indokolta kérését, hogy minden demokratának közös kötelessége, hogy szembeforduljon a szélsőségekkel. Szélsőséges, szkinhed fiatalok a nyilas uralom utolsó óráiban, 1945 februárjában a budai Várban rekedt Szálasi-katonáknak a Várból való kitörésére emlékeztek a Hősök terén. A megmozdulásra külföldi elvbarátaikat is meghívták. Hiller szerint szégyen az, hogy Magyarországon találkoznak a szélsőséges világnézetű emberek.

Ez ellen közös fellépéssel lehet szembeszállni – fűzte hozzá. A pártelnök azt mondta: a “Hősök teréből a szégyen tere lett”, és az MSZP elutasítja, a legélesebben elhatárolja magát ettől a rendezvénytől. Hozzátette: Budapest és Magyarország nem lehet és nem lesz szélsőséges csoportok gyülekezőhelye.

Hiller István azt kéri a parlamenti pártoktól, hogy világosan és egyértelműen határolják el magukat a rendezvénytől. “Nincsen se helye, se ideje, se módja, hogy óvatos mondatokat tegyünk” – fogalmazott.

Hozzátette: nem bal- vagy jobboldal kérdése, hanem demokratákat összekötő kérdés, hogy egyek vagyunk-e a szélsőségek elítélésében.

Hiller István közölte: az országnak, a fővárosnak nyugalomra és biztonságra van szüksége. A politikus kérdésre válaszolva azt mondta: az MSZP-nek nincs módja rá, hogy a rendezvény ellen fellépjen. Hozzáfűzte: a kormány, a rendészeti szervek feladata, hogy ezt megtegyék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik