Belföld

Bejutottak a Kossuth téri tüntetők a Parlamentbe

Kossuth téri tüntetők több csoportja látogatást tesz turistacsoportként az Országházban - értesült az MTI szombaton.

Az első 25 fős csoport, Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője vezetésével késő délelőtt lépett be a Parlamentbe, a bejáratnál szigorú átvizsgáláson estek át. A kapunál egy szakasz rendőr is megjelent. A csoport minden tagja kapott egy papírt, amelyen szerepelt, hogy az épületben nem lehet, egyebek között, hangoskodni, leülni, vagy a kijelölt látogatási útvonaltól eltérni.


Gonda László ezt megelőzően a Kossuth téren azt mondta: esküt kívánnak tenni a Szent Koronánál. A csoport tagjai a kupolacsarnokban közös esküt tettek arról, hogy hűek lesznek a Szent Koronához, a hazához és a nemzethez, továbbá a céljuk az, hogy helyreállítsák az alkotmányos rend jogfolytonosságát.

Az épületben a köztársasági őrezred tagjai kísérték a csoportot, láthatóan jóval többen voltak, mint az általában szokásos. Gonda László MTI-nek azt mondta: számukra a Parlament épülete szentély és “bárki, aki azt gondolja, hogy a Parlamentbe erőszakkal vagy fegyverrel akar betörni, annak nincs erkölcsi érzéke”. “Nincs ilyen szándékunk” – szögezte le, majd hozzátette: nem a parlamenttel van problémájuk, hanem azokkal a politikusokkal, “akik többnyire nem itt tartózkodnak”.


Az MTI úgy tudja, a Kossuth téri tüntetőkkel már hetek óta egyeztet az Országgyűlés Hivatala, ennek eredményeként több csoportban nézhetik meg idegenvezetővel az Országházat. Országházi látogatásra – látogatási időben – bármely magyar állampolgárnak ingyenesen lehetősége van, előzetes bejelentkezés után. A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 a múlt évi Kossuth téri tüntetések idején szerveződött a demonstrálók egy csoportjából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik