Belföld

Gyurcsány kész tárgyalni Rogánnal

A miniszterelnök nyitott arra, hogy ha Belváros-Lipótváros Önkormányzatával megegyezzen Kossuth tér jogi státusának rendezéséről. Ezt a Rogán Antalnak küldött válaszlevelében írta Gyurcsány Ferenc.

„Számomra a Kossuth tér az ország főtere, a tér rendjének biztosítása ezért is fontos feladata a kerület és a főváros önkormányzatának, az Országgyűlésnek, a rendőrségnek és a kormánynak. Úgy vélem, az Országgyűlés zavartalan munkájának biztosítása mellett kell megoldást találni a tér helyzetének méltó rendezésére” – írta válaszlevelében a kormányfő. Hozzátette: egyetért Rogán Antallal abban, hogy nem helyes, ha pártpolitkai szempontok befolyásolják ennek a kérdésnek a rendezését, ezért is tartja különösen károsnak és elítélendőnek a Fidesz országgyűlési és európai parlamenti képviselőinek Kossuth téri törvénytelen akcióját. Az ellenzéki politikus leveléből azt olvasta ki, hogy osztja ezt az álláspontját.

„Nyitott vagyok arra, hogy ha Belváros-Lipótváros Önkormányzata, a fővárosi önkormányzat és az Országgyűlés Hivatala közötti egyeztetések eredményeként sikerül közös álláspontot kialakítani a Kossuth tér jogi státusának rendezéséről, akkor a jogszabályok adta keretek között elősegítsem a tér rendezésének megvalósítását” – zárul a levél.

Belváros-Lipótváros polgármestere hétfőn levelet írt Demszky Gábor főpolgármesternek és Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, hogy adják kerületének a Kossuth teret, ahol ő egy játszóteret építene.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.