Belföld

Szili nem vállal országos posztot az MSZP-ben

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke valószínűleg nem indul posztért az MSZP tisztújításán februárban, annak ellenére, hogy a párt pécsi és baranyai küldöttértekezlete is országos választmányi elnöknek, illetve alelnöknek jelölte.

Szili Katalin vasárnap az MTI megkeresésére elmondta: politikusi elfogadottságát és megbecsültségét parlamenti elnökként szeretné kamatoztatni “ebben a kiélezett politikai helyzetben, ahol kizárólag jobb- és baloldal, kerítésbontók és -építők léteznek, valamint 17 évvel a rendszerváltás után megkérdőjeleződhet a jogszerűség és a demokrácia”. Kijelentette: neki a Pécshez kötődés és a felelősség kérdése nem funkcióhoz kötődik és azt nemcsak a városban tudják róla.

A megyei küldöttgyűlésen felvetődött Szili Katalin baranyai elnöki jelölése is. Ennek kapcsán annyit mondott, két okból foglalkozott a gondolattal, hogy elfogadja a jelölést, egyrészt az Európa Kulturális Fővárosa program, másrészt a 6-os gyorsforgalmi út megépítése miatt, mert talán megyei vezetőként jobban tudott volna segíteni ezeken a területeken. Ma is otthon érzem magam Pécsett, de nekem a parlamenti munka a legfontosabb – fűzte hozzá.

Azzal kapcsolatban hogy végül Tasnádi Pétert választották az MSZP Baranya megyei elnökének, azt mondta: ennek egyik oka lehet az az érzelmi tradíció, hogy korábban Toller László országgyűlési képviselőként polgármester és megyei elnök is volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik