Belföld

Kuncze visszautasítja a csalásról szóló vádakat

Szó sincs arról, hogy olyan mértékű létszámnövekedés lenne a Baranya megyei SZDSZ-ben, amely befolyásolhatná az elnökválasztást - mondta a liberális párt elnöke.

“Ez egy jó nagyra felfújt luftballon, szándékaim szerint én ezt most kiszúrtam” – közölte Kuncze Gábor. Elmondta, hogy Baranya megyében erőteljes pártszervezés kezdődött októberben, amiről ő maga is tudott, és két-három hónapja tájékoztatta erről az ügyvivőket is. A nyilvánosság előtt ugyanis felmerült, hogy ez befolyásolhatja a tisztújítást, mert a belépők miatt sok olyan küldött lesz, akik ugyanazt az elnökjelöltet támogatják, és ezzel elcsalják a választásokat.

Kuncze viszont közölte: az SZDSZ alapszabálya szerint az újonnan belépő tagok 90 nap elteltével jelölhetnek, választhatnak és lehetnek választhatók. Mivel a küldötteket február 28-ig kell megválasztani, a tavaszi küldöttgyűlésen csak azok vehetnek részt a jelölésekben és a választásokon, akik tavaly november 28-ig megalakított szervezet tagjaivá váltak – közölte. Kuncze szerint a legszélsőségesebb esetben is csak 13-mal lehet több küldöttje Baranya megyének, mint 2005-ben. Ez a plusz 13 az összes, mintegy 800 küldötthöz képest semmit nem fog eldönteni, vagy befolyásolni – mondta, hozzátéve, hogy a szavazás titkosan zajlik.

Az SZDSZ új elnökével szemben az az elvárása, hogy érdemi programokkal, a jövőre vonatkozó elképzelésekkel álljanak a tagság elé, és ilyen módon kínáljanak választási lehetőséget. Szavai szerint a pártban elvárás az a magatartás is, amelyet ő maga is fontosnak tart, hogy a jelöltek nem alkalmaznak a másik lejáratását célzó eszközöket. Hangsúlyozta: az a cél, hogy ez olyan időszaka legyen a párt életének, amelynek végén egy megerősödött, dinamikus és sikeres választási szereplésre készülő párt lesz az SZDSZ.

A pártelnök jövő szerdán egyébként ott lesz azon a rendezvényen, amelyen Kóka János gazdasági miniszter hivatalosan is bejelenti, hogy indul az SZDSZ elnöki posztjáért. Fodor Gábor bejelentésén azonban Kuncze Gábor nem képviseltette magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik