Belföld

15 évet kapott a Szlávy-per fővádlottja

A Pest Megyei Bíróság első fokon tizenöt év fegyházbüntetésre ítélte hétfőn a Szlávy-gyilkosság elsőrendű vádlottját, míg a másodrendű vádlott hat, a harmadrendű tizenkét év fegyházbüntetést kapott.

Az ügyészség azért emelt vádat a három férfi ellen, mert a vádhatóság szerint 1997. július 31-én a „Balaton királyaként” ismert Szlávy Bulcsút Budaörsre csalták, Wappler László megbízásából annak irodájában lelőtték, majd holttestét a főváros XII. kerületében egy garázs szerelőaknájába rejtették és lebetonozták. Wappler László elsőrendű vádlottat egyébként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettében mint társtettes, és jelentős értékre elkövetett kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. A bíróság Németh Gábor másodrendű vádlottat az előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettében mint bűnsegédet, Bíró László harmadrendűt mint társtettest mondta ki bűnösnek.

A bíró az ítélet indokolásakor egyebek között elmondta: 1996-ban meggyengült Szlávynak az alvilágban betöltött pozíciója, a balatoni forgalom megcsappant, a mellette levő emberek kicserélődtek. Amikor megkezdődtek az alvilági leszámolások, Szlávy már nem tartozott a „vezérek” közé, így nem lehetett arra következtetni, hogy merényletet terveztek volna ellene. Tekintélye ugyan formailag megvolt, de ő maga is gondolkodott a visszavonulásán. A bűncselekményt megelőzően, 1997. július 11-re virradóra Szlávy ittasan megjelent a H. Erika által vezetett vendéglátóhelyen és a nővel szexuális kapcsolatot létesített. Másnap H. Erika telefonon felhívta Wappler Lászlót azzal, hogy Szlávy randalírozott a szórakozóhelyen. Miután Szlávy külföldre utazott a menyasszonyával, így Wappler a testőrét, Németh Gábort kereste meg azzal, hogy a történtekért Szlávynak bűnhődnie kell. A másodrendű vádlottal azt is közölte, hogy ez akár Szlávy életébe is kerülhet. A tervek között Szlávy ellehetetlenítése, több millió forintos elégtétel is szerepelt – ismertette a bíró.

Ezt követően Wappler H. Erikával együtt megjelent a rendőrségen, ahol a nő feljelentést tett. Ezután többször beszélt Szlávyval, akitől több millió forintot kért. Személyes találkozót beszéltek meg. Wappler azonban elhatározta, hogy az önbecsülésén esett csorbát Szlávy megölésével küszöböli ki – állapította meg a bíróság. Ezért arra utasította a harmadrendű Bíró Lászlót, hogy szerezzen be egy fegyvert. Bíró egy Scorpiót szerzett, de Wappler egy pisztoly mellett döntött, amelyet a per koronatanújától, W. Tamástól szerzett be.

Elhatározta azt is, hogy a gyilkosságra budaörsi irodájának alagsorában fog sor kerülni.
A bűncselekmény 1997. július 31-én történt. Szlávy Wappler budaörsi irodájába ment, ahol a gyilkosság időpontjában csak Bíró László és Wappler László volt jelen. Bíró kihasználva azt, hogy Wappler lekötötte Szlávy figyelmét, hátulról közvetlen közelről fejbe lőtte. Wappler becsomagolta a holttestet, majd az időközben megérkező H. Erikával gépkocsiba emelték a tetemet, és a főváros XII. kerületébe hajtottak. Ott Wappler a barátnőjének garázsában, a szerelőaknába helyezte a holttestet, mellé helyezte a fegyvert, és sódert szórt rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik