Belföld

Lendvai: Molnár nem egyeztetett az MSZP-vel

Egyeztetési probléma miatt alakult ki konfliktus az egészségügyi tárca és a szocialista képviselők között a kórházlista és az ágyszámok kapcsán – nyilatkozott az MTI-nek Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője.

A szocialista politikus az interjúban úgy fogalmazott: számítani lehetett arra, hogy a kórháztörvény parlamenti vitájánál élesebb konfliktussort hoz a konkrét struktúra kialakítása. Az egyeztetési folyamatról azt mondta, a szocialista képviselők az egészségügyi szakemberekkel és a tárca erre kijelölt vezetőivel egyeztettek, de ezen a miniszter személyesen nem vett részt.

Lendvai Ildikó úgy látja: a kórházlista és az ágyszámok miatt kialakult vita nagyobb része szükségszerű volt, a kisebb része pedig ebből az egyeztetési problémából fakadt: a miniszter – aki nem volt jelen a megállapodásoknál – újabb szempontokat tartott szükségesnek érvényesíteni a javaslatlistán.

„Ezen túl leszünk egy nagyon nehéz újabb egyeztetéssel, amely jobb esetben már a regionális egészségügyi tanácsokban kialakítja a végleges szerkezetet, vagy ennek híján a miniszter végső döntésének előkészítésében újból megpróbáljuk összehangolni a tárca racionalizáló szempontjait azzal a szocialista társadalompolitikai követelménnyel, hogy a területi kórházat mindenki elérhesse 30-35 km-en belül, és csökkenjenek a megyék közti ellátottsági különbségek” – közölte.

Lendvai Ildikó a koalíciós együttműködésről azt is mondta, hogy nagyobb nehézséget nem vár az első félévtől, az igazi koalíciós vitákat ugyanis többnyire a jogszabályalkotás váltja ki. „A törvényhozási munka nehezén pedig túl vagyunk” – hangoztatta. A frakcióvezető azt viszont elismerte, hogy abból a szempontból nem lesz könnyű az első félév a kormánypártoknak, hogy mindkettőnél egy hónap különbséggel tisztújítás lesz. Mint mondta, az SZDSZ-ben a szokásosnál nyitottabb a helyzet.

„A személyi változással a párt karakterében is lehetnek hangsúly-eltolódások. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nekünk szocialistáknak ez teljesen mindegy, de természetesen tiszteletben tartjuk az SZDSZ döntéseit” – mondta.

Lendvai Ildikó véleménye szerint ez az év politikailag kétfelé oszlik majd. Az első az országnak, a kormánynak és az MSZP-nek is nagyon nehéz lesz, mert a változások jogi keretei már többnyire megszülettek ugyan, de ezeket be kell üzemelni és ez teszi leginkább próbára a társadalmi alkalmazkodóképességet. „Nemcsak az a nehéz, hogy most kell elviselnünk a 4-5 százalékos reálbér csökkenést, mert ennél, volt nagyobb a Bokros-csomag idején. De akkor nem változott egyszerre ennyi minden” – vélekedett.

A frakcióvezető szerint a második félévében az alkalmazkodási nehézségeken, a változások sokkján már túljut az ország, és konszolidáltabb viszonyok lesznek. „Addigra ugyanis kiderül mindenki számára, hogy a gázszámlája mégsem szökik annyira az egekbe, ha a támogatott kategóriában van. Bejáratódik, hogy ki fizet vizitdíjat és ki nem, hogy működik mindez technikailag, és lehet tudni, hogy egyes egyetemeken mennyi lesz a tandíj, hányan kapnak mentességet és ösztöndíjat” – hangoztatta a szocialista politikus.

Az MSZP nagyarányú népszerűségvesztéséről szólva megjegyezte: papírforma szerint ilyen helyzetben az ellenzék népszerűségének szárnyalnia kellene, de mivel nem ez történik, a csökkenés egy általános kritika a pártok felé. Kiemelte, hogy az alacsony népszerűségi mutatók ellenére többségben vannak azok, akik azt mondják, hogy maradjon a kormány.


Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik