Belföld

Augusztustól zárják le a Szabadság hidat

Az augusztus 20-ai ünnepség után kezdődhet a Szabadság híd felújítása, amely közel egy évig tart majd – értesült az InfoRádió.

Elkészült a Szabadság híd felújításának engedélyezési terve – mondta el az InfoRádiónak Sulek János, a tervezést végző Főmterv Rt. Igazgatóhelyettese. A napokban pedig kiírták a kivitelezői pályázatot. A kiskörúton már hamarabb is megindulnak építkezések, így a Kálvin téren korábban korlátozhatják a villamosforgalmat. A hídrekonstrukció várhatóan 10-11 hónapig tart majd.

Tavaly októberben Csordás Mihály, a főpolgármesteri hivatal közlekedési ügyosztályvezetője már elmondta, hogy nem idén januárban, hanem várhatóan csak augusztusban kezdődhet meg a Szabadság híd felújítása.

Az ügyosztályvezető hangsúlyozta: a hídrekonstrukciót el tudnák ugyan kezdeni a Fővárosi Közgyűlés által jóváhagyott januári időpontban, a célszerűség azonban azt diktálja, hogy hangolják össze a 4-es metró Fővám téri állomásának építésével a híd lezárását és annak felújítását.

A Szabadság híd tehermentesítésére az elmúlt években több elképzelés is született, hiszen a szerkezet eredetileg nem ekkora forgalomra készült. Az egyik javaslat szerint a villamost végleg le kellene venni a hídról, ám ezt elvetették. Néhány rekonstrukciós tervben az szerepelt, hogy a hídról minden forgalmat ki kell tiltani, csak a gyalogos átkelés maradna, a metró ugyanis megoldja majd a térség közlekedési problémáját. A 4-es metró azonban az eredetileg tervezettnél jóval később készül el, a megoldást nem lehet addig halogatni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik