Belföld

Olcsóbb lehet a tanulói HÉV-bérlet

A tanulói HÉV-bérlet árának azonnali jelentős csökkentését lehetővé tevő javaslatáról egyeztetett kedden este Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes a gazdasági tárca szakállamtitkárával, Felsmann Balázzsal.

Hagyó a megbeszélést követően az MTI-nek elmondta: a 2005-ös vasúti törvény alapján kezdeményezte, hogy a szakminiszter és a fővárosi önkormányzat kössön együttműködési megállapodást. A törvény szerint ezáltal biztosítható, hogy az önkormányzat közigazgatási határain túl is érvényesüljenek a helyi vasúti közszolgáltatás feltételei.

A szocialista politikus utalva arra, hogy az államtitkár konstruktívan fogadta javaslatát, hangsúlyozta, ha a kormány ezt a kezdeményezést jóváhagyja, jelentősen csökkenteni lehet a diákbérletek január óta érvényes árát.

A főpolgármester-helyettes közölte azt is, hogy mielőbbi tárgyalásokat indítványozott a szaktárca, a főváros, a BKV és a Pest megyei önkormányzatok között a közép-magyarországi régió közlekedési fejlesztésének lehetőségeiről, az egységes tarifa- és kedvezményrendszerről.

A politikus emlékeztetett rá, hogy a tavaly júliustól hatályos új kormányrendelet alapján drágultak az agglomerációban élők közlekedési terhei. Mivel a főváros fél évig nem hárította át az utasokra az új kormányrendelet következményeit, a HÉV és a környéki buszok, járatok közlekedtetése 573 millió forintos veszteséget okozott a BKV-nak.

A főpolgármester-helyettes hangsúlyozta: a főváros fontosnak tartja, hogy az agglomerációban élők a tömegközlekedést válasszák saját autóik helyett. Ezért fél éven keresztül átvállalta az agglomerációban élők megnövekedett terheit. A fővárosiak terheit azonban már nem tudják tovább növelni emiatt a szabályozás miatt.

A főpolgármester-helyettes közölte, üdvözölte a szakminisztériumnak azt a javaslatát, hogy a közlekedési kedvezményeket a mozgáskorlátozottakra is terjesszék ki. Eszerint a helyközi közlekedésben ők is 90, a helyi közlekedésben pedig 100 százalékos menetjegykedvezményt kapnának.

A politikus rendkívül fontosnak tartja, hogy e jogszabály-módosítással 90 százalékos bérletkedvezményt kapnának a súlyosan fogyatékosok is. A főpolgármester-helyettes megjegyezte, hogy továbbra is támogatni kívánják az agglomerációban élő diákok közlekedését.

Hagyó Miklós megjegyezte, pénteken részt vesz azon a találkozón, amit Gémesi György gödöllői polgármester, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke kezdeményezett az agglomerációs tömegközlekedéssel összefüggő kérdések megvitatására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik