Belföld

Mégis egységes lesz a tandíj

Mégis teljesen egységes lesz a 2008-tól a felsőoktatásban fizetendő fejlesztési részhozzájárulás összege. A Semmelweis Egyetemen sem differenciálják a tandíj összegét.

Kedden az oktatási miniszter szakállamtitkársága arról a döntéséről tájékoztatta az intézményt, hogy a képzési hozzájárulásnál differenciálni csak alapszakonként lehet, az azokon belüli szakirányonként nem. Ennek megfelelően a Semmelweis Egyetemen is egységes lesz a tandíj – olvasható a közleményben.

A korábbi tervek szerint csak az egyetem egészségügyi főiskolai karán tértek volna el a rektori konferencia ajánlásához képest. A karon összesen nyolc szak működik, az eredeti elképzelések szerint ötnél alacsonyabb, háromnál magasabb lett volna a képzési hozzájárulás, mint az egyébként ajánlott 105 ezer forint.

Az ápolónak tanulóknak minden képzési formában, mentőtisztnek jelentkezőknek esti és levelező képzésben így hetvenezer forintot, míg a szülésznőknek százezer forintot kellett volna fizetniük. A védőnők ugyanakkor 110 ezer forintot, a gyógytornászok és dietetikusok nappali tagozaton 150 ezer, illetve 120 ezer forintot fizettek volna.

A fejlesztési részhozzájárulást először 2008-ban kell fizetniük a diákoknak. Alapképzésben 105 ezer, mesterképzésben 150 ezer forint a tandíj összege.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik