Belföld

A Fidesz ellenzi az áram árának emelését

A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy ne emelje a villamosenergia árát – jelentette be Szijjártó Péter szóvivő.

A fideszes politikus annak kapcsán szólította fel a kormányt, hogy a Népszabadság keddi számában azt írta: februárban ismét emelkedik az áram ára. A lap úgy tudja, hogy a minisztérium infláció alatti áremelést tervez, ami akár hat százalék körüli mértéket is jelenthet.

Nem elég, hogy tavaly nyáron a kormány 15 százalékkal emelte az áram árát, most „alattomosan és sunyi módon” ismét erre készül – hangsúlyozta Szijjártó Péter, emlékeztetve arra, hogy a tavalyi áremeléskor a kormány részéről többször siettek megígérni, hogy a következő időszakban nem lesz újabb emelés.

A szóvivő elmondása szerint a hazudozás és titkolózás is tovább folyik a kormány részéről, hiszen most sem mondták el őszintén, mire készülnek, hanem csupán véletlenül, a gazdasági miniszter és az energiaipari szakszervezet harca miatt egy kiszivárogtatással derült ki, hogy újabb áremelésre lehet számítani. Szijjártó szerint nem törvényszerű és szükségszerű az emelés, sőt lenne lehetőség az áram árának nagymértékű csökkentésére is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik