Minden ürömben van azonban egy kis öröm. A kormánynak a jelenlegi gazdasági helyzetben nincs hová hátrálnia. Feltéve persze, ha el akarjuk kerülni a gazdasági válság államcsőddé formálódását.
Akarnokok gazdaságpolitikája
„Vége van a kívánságműsor gazdaságpolitikának, ami a korábbi felfogásban azt jelentette, hogy mindent lehet, bármekkora béremelést, tizenharmadik havi nyugdíjat, szaporodó adókedvezményeket, bőven zubogó támogatásokat, csak akarni kell. Ez az akarnoki – durvábban fogalmazva rémisztően voluntarista – gazdaságpolitika mára megbukott és csak remélni lehet, hogy végérvényesen, hiszen a „régi szemét”, ahogy Marx mondta, ezen a tájon sajnos rendszeresen visszajön” – mondja Bokros, bátran Marxra hivatkozva.
Óvva minket az emlékezetvesztéstől Bokros felidézi: a kilencvenes évek közepének nem kevés áldozattal járó kiigazítása után az évtized második felében a magyar gazdaság tartósan gyors növekedési pályára állt. 1996 és 2001 között a hazai növekedés nem csupán magas ütemű, hanem ráadásul egyensúlyőrző is volt. Háromféle veszély fenyegeti azt a gazdaságot, amelyik végre ráállt az export által vezérelt és beruházások által fűtött egyensúlyőrző növekedés pályájára. Egyrészt érheti valamilyen külső sokk, például az olajár drámai emelkedése. Másrészt bekövetkezhet a külpiaci növekedés lanyhulása. Harmadszor előfordul az a helyzet is, hogy a politikusok egyszerűen tovább akarják gyorsítani a növekedést. Ebben az esetben jön el az ideje az akarnoki gazdaságpolitikának.
Magyarország 2001-ben érkezett a második és harmadik elem keresztútjához a volt pénzügyminiszter szerint és rosszul reagált mindkettőre. „A hazai kormány és a politikai osztály azonban türelmetlenné és elbizakodottá vált. A legjobb politika akkor bízvást a be nem avatkozás politikája lett volna. Ehelyett meglódult a költségvetési túlköltekezés, látványosan növekedtek először a köztisztviselői, majd a 2002-es választások után a közalkalmazotti bérek, elindult a kisvállalkozók fejlesztéseit ösztönző Széchenyi-program, a lakáshitelezés nagyvonalú kamattámogatása és adókedvezményezése, majd az új kormány kétszer száznapos programja, a pedagógusok kötelező óraszámának csökkentése, stb. Ez volt a kívánságműsor gazdaságpolitika, ami 2001 és 2006 között hullámzó mértékben, de egyértelműen hozzájárult az ország gazdasági állapotának súlyos romlásához.”
Az eredendő bűn
És ezután következett az eredendő bűn Magyarországon. Lanyhuló külpiaci kereslet mellett néha ésszerű lehet ideiglenesen felpörgetni a gazdaság lassuló motorját a költségvetési kiadások növelésével – állítja Bokros, majd azzal folytatja, hogy csak akkor, ha a gazdaság tényleg belső kereslethiánnyal küzd. Átmeneti gazdaságokban azonban, amilyen hazánk is, a normál állapot az, hogy folyó fizetési mérlegük rendre nagy hiányt mutat. Nemcsak azért, mert sokat beruháznak, hanem azért is, mert itt a lakosság megtakarításai lassan, néha egyáltalán nem növekszenek. Ez valóban az átmeneti gazdaságok igazi megkülönböztető jellegzetessége. Negyven-hetven évi hiánygazdaság után természetes, hogy a lakosság egyre nagyobb hányada vásárol hitelre nagy értékű fogyasztási cikkeket, pl. autót és lakást. Viszont minél többen adósodnak el, annál kevésbé növekszenek a megtakarítások a lakosság egészét tekintve. Ha azonban a lakosság egyre jobban eladósodik, akkor a folyó fizetési mérleg hiánya még jobban nő, hiszen már a lakossági adósságállomány növekménye is csak külföldi forrásból finanszírozható.
És máris a csapdánál vagyunk.
(A csapda részleteiről az ÉS legfrissebb, karácsonyi számában olvashat!)
