Belföld

SS-egyenruhába bújt egy fideszes képviselő

Egy terézvárosi kerületi képviselő SS-egyenruhás fényképét közölte a Blikk pénteki számában. A Fidesz megkezdte a párttag kizárását.

A Blikk címoldalán megjelent fotón Gyenge Zsolt, a Fidesz terézvárosi alelnöke látható SS-egyenruhában. A cikk szerint az önkormányzati képviselő azzal indokolta a náci ruha viseletét, hogy vonzódik a II. világháborús emléktárgyakhoz. Az októberi választáson a kompenzációs listán mandátumot szerzett Gyenge Zsolt a lapnak azt nyilatkozta, a fénykép egy magánlakásban készült, ezért nem lát kivetnivalót a történtekben.

Az MTI megkereste Kupper Andrást, a Fidesz budapesti elnökét, aki azt mondta, hogy az ügyet a Fidesz etikai bizottsága elé terjeszti. A testület várhatóan kedden ül össze, és ekkor dönt az ügyben. Az ülésre meghívják Gyenge Zsoltot is – tette hozzá.

Kupper András szerint a fényképek valóban sérthetik számos ember érzékenységét. Elmondása szerint nem tartja szerencsésnek, hogy Gyenge Zsolt közszereplőként egy ilyen ruhában fényképezteti magát, még akkor sem, ha a kép nem a nyilvánosság számára készült.


Délutánra viszont a párt sajtóosztálya azt közölte: a Fidesz elnöksége a szükséges intézkedéseket megtette az SS-egyenruhában látható Fidesz-tag azonnali kizárása érdekében. “Egy demokratikus párt tagja – még ha viccelődésnek gondolta is – ilyen dologgal nem viccelhet” – írta közleményében Szijjártó Péter.


Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik