Belföld

Pellengér az igazságügyi tárcánál

Internetes jogszabály-véleményező portált indított az igazságügyi tárca: a „Paragrafus-Pellengér” néven futó programra már érkezett is érdemi észrevétel - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakmai tanácsadója.

Konkrét, lehetőleg pontos jogszabályi hivatkozású véleményeket várnak az állampolgároktól – tette hozzá Orbán Krisztián. Mint mondta, nem arra gondolnak, hogy az állampolgárok minden különösebb indoklás nélkül olyan jelzéseket küldjenek a tárcának, hogy például egy adott jogszabály nem jó. Hanem olyanokat, amelyekben az észrevételező megjelöli, hogy például az adott paragrafus többféleképpen értelmezhető vagy nem egyértelmű.

A jogszabály-véleményező programra érkező érdemi észrevételeket negyedévente feldolgozzák és a hozzászólások eredményeképpen megvalósuló első jogszabály-előkészítési eredményekről tájékoztatást ad a tárca – mondta. A minisztérium a külföldön működő hasonló portálok adatai alapján negyedévente 50-100 érdemi észrevétellel számol – jelezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik