A fővárosi megemlékezésre – 1956 szellemiségének megfelelően – párthovatartozásra való tekintet nélkül Magyarország minden polgárát szeretettel várjuk – közölte Szijjártó Péter. A megemlékezés október 23-án 16.00 órakor kezdődik az Astoriánál.
Szijjártó Péter tájékoztatása szerint a színpadot az Astoriánál állítják fel, a tömeg így a Rákóczi úton végig a Keleti pályaudvar irányában és a környező utcákban, a Kiskörúton állhat majd. Mint mondta, a helyszínt nem politikai, hanem rendezvényszervezési, technikai okok miatt választották.
A legnagyobb ellenzéki párt még múlt szerdán jelentette be, hogy pártja önálló megemlékezést tart október 23-án 14 órai kezdettel Budapesten, amelyre Magyarország minden polgárát várja.
A Fidesz elnöksége arról is döntött, hogy szombaton ülést tart az országos választmány, amelyen Orbán Viktor pártelnök értékeli a Magyarországon kialakult helyzetet.
A szóvivő kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy “körvonalazódik a döntés” azzal kapcsolatban, meddig folytatódjanak a Fidesz mindennapi demonstrációi a Parlament előtt, és ezt még október 23. előtt, szerdán vagy csütörtökön bejelentik a Kossuth téren.