„A baloldalon egészen biztosan nagyon sok rendes ember van. Szeretnénk a baloldali magyarokkal is egy békés hazában élni” – jelentette ki Kósa Lajos a Fidesz-gyűlésen hozzátéve, hogy az ország első számú embere kiírta magát a demokráciából. Mint mondta, Gyurcsány nemes egyszerűséggel szembeköpött mindnyájunkat, baloldaliakat és jobboldaliakat egyaránt. „Egyet kell kimondani a két oldalnak: Gyurcsány Ferencnek távoznia kell” – hangsúlyozat a jobboldali politikus a tízezres tömeg előtt.
Gyurcsány most is hazudik
Példaként hozta fel Kósa, hogy a lagzin sem fordulhat az elő, hogy valaki feláll és ócsárolja a mennyasszonyt, mert akkor a két család egyként mondja azt: kifelé. „Ha pedig a násznép ezt nem teszi meg, akkor az semmirevaló.
Kósa beszédében hangsúlyozta, hogy a kormányfő még most is rezzenéstelen arccal, krokodilkönnyekkel folytatja a hazugságait. Példaként említette a Merkel-látogatást, és azt amit „a köztársasági elnökkel művelt”. Kijelentette: Gyurcsány nem fog megváltozni, ezért csak egyet lehet neki mondani: mondjon le.
A baloldaliak sem gonoszok
Kósa szerint jövőre a családokat még jobban fogja sújtani Gyurcsány, mivel akkorra ezermilliárdos pluszbevételt tervez, miközben már a 300 milliárdot hozó első Gyurcsány-csomagot is alig élték túl a családok. Tüntetni fognak a kirúgott pedagógusok, tűzoltók, rendőrök, a kiebrudalt vasutasok, az ellehetetlenített orvosok és a tandíjat fizetni nem tudó diákok – tette hozzá. Magyarországnak Gyurcsány egy forintot sem ér – hangoztatta a politikus.
Kifejtette: ha nem tudunk megegyezésre jutni, akkor lehet, hogy késő lesz, és padlóra kerül az ország. Kósa szerint az első lépés az, hogy Gyurcsány távozzon, a második pedig hogy a pártok üljenek össze, és teremtsék meg azt a politikai bázist, amivel ki tudják vezetni a bajból az országot. „A baloldali szavazók milliói sem rossz emberek. Van bennünk annyi, hogy szót értsünk egymással” – mondta. Megismételte, nyugalomra van szükség, és a régi sérelmeket el kell feledni.
Kósa arról is beszélt, hogy a magyarság legfontosabb városa Budapest. Mint mondta, nincsen Demszky-járda és Tarlós-utca, csak budapesti járda és úttest van. “Sikeres Budapestet szeretnénk” – mondta a debreceni polgármester.
Csütörtökön Szájer József lesz a főszónok a Fidesz gyűlésén.