Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője kapott szót. Elmondta, sajnálja, hogy a szónoklatok nagy része a Fidesz, illetve Orbán Viktor rágalmazásával telt. “Próbáljuk segíteni a hazugságspirálból való kitörést” – mondta Navracsics Tibor. Korrekcióként meg is említette, hogy a “a kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna” idézetet nem egy jobboldali politikus, hanem Tamás Gáspár Miklós baloldali filozófus mondta.
Ha a demokrácia alapvető mozzanata, hogy 4 évente szavazunk, ezért az is fontos, hogy minden infirmáció rendelkezésre álljon a választópolgárok számára, hogy megalapozott döntést hozzanak. “Az a helyzet Miniszterelnök Úr, hogy az Önök jóvoltából nem állt rendelkezésre minden információ” – mondta a frakcióvezető Kuncze Gábor egy péntek reggeli nyilatkozatára utalva, amelyben az SZDSZ elnöke kifejtette: a demokrácia lényege, hogy négyévente a választók az urnákhoz járulnak.
A frakcióvezető elmondta, az ő szavazóik tudták, mi az igazság, ezért az MSZP a saját szavazóit “vágták át”. Hozzátette: nem arról volt szó, hogy önszántából akart leszámolni a hazugságokkal, hanem valaki megpróbálja őt kilökni a hazugságspirálból, hiszen szeptemberben véletlenül került ki egy májusi beszéd. Navracsics szerint először időben – 16 évre – majd térben – “mindenki ezt csinálja” – próbálta elkenni a felelősséget. “Hazudott. Lássa be, hogy hazudott. hazugsággal tartotta meg a hatalmát. hazugsággal szervezte meg azt a választási kampányt, amely önnek sikert hozott. A politikai felelősség a lelkiismeret kérdése, és ön hazudott” – mondta Navracsics Tibor.
“Nem nézett szembe semmivel, legfőképpen önmagával szemben nem” – hangsúlyozta Navracsics Tibor. Hozzátette: Petrétei miniszternek volt felelősségérzete, mert ő benyújtotta a lemondását, ezért – Navracsics szerint – ő érti a politikai felelősség fogalmát, amely nem jogi, hanem erkölcsi felelősség. “A helyzet mégiscsak az, hogy ön hazudott, önök nem csináltak semmit négy évig” – emelte ki a Fidesz frakcióvezetője.
“Miniszterelnök úr, arra kérem, gyakorolja azt az emberi erényt” – szólított fel Navracsics, utalva Gyurcsány választs előtti mondatára, amely szerint a hatalomról való lemondás emberi erény.