Dávid Ibolya a napilapnak adott interjújában kifejtette: az október elsejei választás megmutatta, hogy az MDF ma a harmadik politikai erő az országban. Ezt támasztja alá véleménye szerint az is, hogy a párt a megyei jogú városok kétharmadában, a megyéknek pedig több mint felében bejutott a közgyűlésbe.
Az MDF elnöke a kialakult belpolitikai helyzettel kapcsolatban a Népszavának úgy nyilatkozott, hogy nincs olyan alkotmányos helyzet, amely miatt új választásokat kellene kiírni. A Fidesz felelős vezetőinek azonban azt üzente, hogy az ország miniszterelnökével mindenkinek szóba kell állnia, akkor is, ha lemondását szeretné – ahogy egyébként a Magyar Demokrata Fórum is. Az MDF elnöke azt mondta: bátorságot vár Gyurcsány Ferenctől és Orbán Viktortól is; véleménye szerint ez a megoldás útja. Azt azonban továbbra is fenntartotta, hogy a helyzetet a kormányfőnek kell megoldania.
Dávid Ibolya szerint a kormányzás kétfajta lehet: szocialista-szabad demokrata kormány, vagy a Fidesz által követelt szocialista-fideszes nagykoalíció. Az MDF elnöke hangsúlyozta: egyiket sem tudják támogatni. “Ellenzékben maradunk és képviselni fogjuk Új Jobboldal címmel meghirdetett, alternatívát kínáló politikai programunkat” – mondta Dávid Ibolya a Népszavának. Hozzátette: 2010-ben kormányra készülnek.