Belföld

Molnár Gyula: a ’98-as állapotok állnak vissza

Nem öröm, de erre számítani lehetett – nyilatkozta a FigyelőNetnek Molnár Gyula, az MSZP fővárosi listavezetője a választási részeredményeket kommentálva.

Molnár Gyula, aki egyúttal a XI. kerület polgármestere is, és jelen állapotok szerint ismét győzelemre áll saját kerületében, személy szerint jobb eredményre számított a koalíciós jelöltek részéről, ám úgy véli, hogy az alapvető politikai célkitűzés még teljesülhet. Az adatok azt támasztják alá, hogy Demszky Gábor nyerhet Budapesten, és a fővárosi közgyűlésben koalíciós fölény lesz, ezzel fő céljaink megvalósulhatnak – válaszolta lapunk kérdésére Molnár Gyula.

Elveszítettünk néhány olyan kerületet, amelyiket 2002-ben váratlanul megnyertünk, de így is csupán az 1998-as állapotok rendeződnek vissza – tette hozzá a politikus. A fővárosban, Molnár Gyula szerint, valószínűleg sokkal kevésbé személyes jelöltekre, hanem elsősorban pártokra szavaztak az emberek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik