Belföld

Este elfoglalták a hidat a diákok

Tegnap este a tandíj elleni tüntetés idejére lezárták a forgalom elől a Szabadság-hidat. A demonstrációra csak az előzetesen regisztráltakat engedték be.

Este fél kilenc körül körülbelül 150 diák sorakozott fel a híd Gellért téri lábánál, míg a másik oldalon valamivel kevesebben vártak a demonstráció kezdetére, legtöbbjük az erre az alkalomra készített pólókban ácsorgott. A rendőrök a hídfőknél alig tucatnyian voltak, de a környező utcákban legalább tíz rendőrautó – közöttük csapatszállítók és a köztéri akcióknál már megszokott térfigyelő kamerás operatív autó is – várakozott.

A felvonulás szervezői még komolyabban vették a feladatukat: ők másfajta egyenpólóban, adóvevővel a kezükben igyekeztek minél hatékonyabban fellépni. Kilenc körül a felsorakozott hallgatók fáklyákat kezdtek gyújtani, bár ebben maguk a fáklyák kevésbé voltak partnerek, ugyanis nagyon nehezen gyulladtak meg. Amikor végre mindenki kezében égő fáklya volt, felvonultak a hídra, de szigorúan csak azok, akik előzetesen regisztrálták magukat a szervezőknél, és csuklójukon volt az ezt bizonyító karszalag is.

A híd közepén egy keresztbefordított teherautó platója szolgált rögtönzött színpadként, egy meglehetősen hangos generátor pedig az áramszolgáltatásról gondoskodott. A bal- és jobbparti diákok a híd közepén találkoztak,, bevonulózenéjük – akár egy évnyitón – az Illés együttes Újra itt van című száma volt, de a zenét túlharsogta a diákok „Szervusztok” felkiáltása.

Ezután jöttek a szónokok, az első közülük azt mondta, „Baj van!”, és a következő pillanatban a leálló generátor miatt elsötétült a színpad, és a hangfalakból sem hallatszott semmi. Ezután az egyik felszólaló kifejtette, hogy 16 éve nem volt példa arra, hogy engedélyezett tüntetést tartsanak hídon, ezért, és türelmükért köszönetet érdemelnek – erre a diákok egyszerre, lassan, mint a napköziben, hangos „Köszönjük” kiáltásban törtek ki. A hallgatók nemcsak ekkor harsogták a szónok által várt válaszokat. Nagy Zoltán, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) alelnök lelkesítő hangú beszéde alatt többször is felharsant a Ria-ria-hingária! és a Hazudtak! is, de őket a hallgatóság csndre pisszegte. Pedig Nagy többször is megbízhatatlan és hiteltelennek nevezte a kormányzatot, név szerint említve Hiller Istvánt. Neki a HÖOK alelnöke október 5-ig adott határidőt, hogy előkészítse a hivatalosan fejlesztési részhozzájárulásnak, a köznyelvben viszont tandíjnak nevezett díj visszavonását. Mint a szónok kifejtette, most csak jelzést adnak a kormányzatnak, de ha kell, nagyon sokan lesznek, akár tízezren is. Hozzátette: ha kell, ott lesznek és Kossuth téren és az Alkotmány utcában, és hallatni fogják a hangukat (Az oktatási minisztérium a Szalay utcában van). Nagy felszólalása – melyet az Illés együttes Újra itt van a nagy csapat kezdetű nótája vezetett fel, és a Miért hagytuk, hogy így legyen? Refénű száma zárt – közben elmondta: nemcsak azért nem lehet tandíj, mert ők nem akarják, de azért sem lehet tandíj, mert akkor esetleg a legszegényebbek nem jutnak be az egyetemekre.

Az egyórás tüntetés végén a diákok fegyelmezetten levonultak a hídról, közben egy zeneművészeti egyetemista eltrombitálta a Takarodót.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik