A szocialista politikus szerint fideszesek által szervezett akciók zavarták meg csütörtökön Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vidéki körútját, amikor a kormányfő szocialista polgármesterjelöltek mellett kampányolt.
Arra az újságírói kérdésre, vannak-e bizonyítékaik arra nézve, hogy ezek szervezett megmozdulások voltak, Török Zsolt úgy válaszolt: egri lévén ő is jelen volt a városi rendezvényen, és több prominens fideszes önkormányzati képviselőjelöltet látott azok között, akik füttyökkel és „sánta kutyák, hazaárulók, dögöljenek meg” bekiabálásokkal próbáltak zavart kelteni.
A politikus értékelése szerint ennek oka az lehet, hogy magában a Fideszben van káosz, mivel az utóbbi években öt nagy választás közül csupán egyet nyertek meg. A szocialista képviselő szerint kaotikusak a magyar gazdaság állapotáról szóló fideszes nyilatkozatok is, amelyek elbizonytalaníthatják az állampolgárokat és a gazdaság hazai szereplőit.
Ennek kapcsán idézte Varga Mihály volt fideszes pénzügyminiszter és Bod Péter Ákos „volt fideszes miniszterelnök-jelölt” egymásnak ellentmondó kijelentéseit, amelyek szerint az előbbi megkérdőjelezte, hogy Brüsszel elfogadja-e a magyar konvergenciaprogramot, az utóbbi pedig úgy nyilatkozott: bízik abban, hogy igen.
