A privatizációs törvény melléklete tételesen felsorolja a tartós állami tulajdonban lévő vállalatokat, köztük a Magyar Postát és Magyar Villamos Műveket is – hívja föl a figyelmet a közlemény. Hozzáteszi: a privatizáció beteljesítette történelmi küldetését Magyarországon: a magánosítás a gazdasági rendszerváltás hajtóereje volt. A gazdasági rendszerváltás megtörtént, lezárult, ami persze nem jelenti azt, hogy a jövőben ne kerülhetne sor magánosításra; azt viszont igen, hogy sokkal ritkábban, sokkal szigorúbb feltételek mellett.
A kormány ezzel kapcsolatban két alapelvet tart szem előtt, írják. Az egyik, hogy úgynevezett stratégiai, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű állami vagyont nem enged magánkézbe. A másik, hogy a többi állami tulajdonban lévő vállalat esetében is akkor jöhet szóba a magánosítás, ha nemcsak rövid-, hanem hosszú távon is nagyobb haszna származik a magyar embereknek az adott cég privatizálásából, mint az állami tulajdonban tartásából.
Az ezekhez az illeszkedő gyakorlat minden évben az ÁPV Zrt. éves privatizációs tervében ölt testet, amelyben nem szerepel az ellenzéki párt által jelzett cégek privatizációja.
