Belföld

Kóka privatizálna, a Fidesz nem

A Liberális Gazdasági Tanács azt szeretné, hogy ne csak a konvergenciaprogramban szereplő cégeket privatizálják a következő években, hanem egyebek mellett a Volán társaságokat, a Magyar Posta Zrt.-t, a Magyar Villamos Műveket és a Szerencsejáték Zrt.-t is - közölte Kóka János szombaton Budapesten, a testület tanácskozását követően.

A Fidesz a bejelentés kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a szocialista-szabaddemokrata kormányok már szinte mindent eladtak Magyarországon, az államadósság mára mégis elképesztő mértéket öltött.


„Induljanak el ezekért a cégekért a világ legnagyobb tőkés csoportjai, befektetői. Fizessenek érte nagyon sok pénzt, ezt a nagyon sok pénzt pedig az államadóság csökkentésére fordítsuk” – hangsúlyozta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, hozzátéve, hogy évi több százmilliárd forintos bevételt remél a most még állami kézben lévő vállalatok eladásából.


A szabad demokrata politikus szerint azért indokolt ezen cégek privatizációja, mert a magánkézben lévő vállalatok jobban működnek, mint az államiak. A nyereséges állami érdekeltségeket pedig azért érdemes eladni, mert azokért több pénzt lehet kapni. A szeptember elsején Brüsszelnek megküldött konvergenciaprogram szerint „a kormány folytatja a még állami kézben lévő vállalatok magánkézbe adását”.


Kóka János a konvergenciaprogram, illetve a megszorítások elleni demonstrációkról szólva elismerte, hogy habár azok egy része politikai indíttatású, másik fele azonban „jogos törekvés” az állampolgárok részéről, hogy ne növekedjenek a terheik. A gazdasági miniszter úgy látja, a következő hónapokban az is előfordulhat: sokan arra törekednek majd, hogy megbuktassák a kormányt.


A Fidesz szerint Kóka János „a szokásos félrevezető és hazug érveket” hozta fel az állami cégek eladása mellett. Cser-Palkovics András, a párt helyettes szóvivője Kóka János érvelésére reagálva közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy „a szocialista-szabaddemokrata kormányok már szinte mindent eladtak Magyarországon, ami mozdítható volt, ennek ellenére az államadósságunk folyamatosan nőtt és mostanra elképesztő mértéket öltött”.


Közölte, nem igaz az sem, hogy a magánvállalatok jobban működnének, mint az államiak. Elég megnézni a nyugat-európai állami tulajdonú cégeket, amelyek előszeretettel jönnek Magyarországra olcsón bevásárolni a felelőtlen magyar kormány által bagóért kiárusított állami vállalatokat – hozta fel példaként.


Cser-Palkovics András utalt arra is, hogy – mint írta – Kóka János minisztériuma az „Állami Számvevőszék szerint is a legtrehányabb beszámolót produkálta a közpénzek elköltése kapcsán”. Az a Kóka János akarja privatizálni a köztulajdont, aki az előző kormányban is betöltött miniszteri posztja révén személyesen felelős a magyar gazdaság és a magyar költségvetés jelenlegi drámai helyzetéért – fogalmazott a közleményben a helyettes szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik