A tömeg az Erzsébet téren kezdte a sétát, majd a bazilikát, a Szabadság téri MTV-székházat és a Parlamentet érintve a Sándor-palotához vonultak az emberek. Mindegyik helyszínen megcsörgették az ébresztőórákat, Bencsik András, a Magyar Demokrata című újság főszerkesztője, a demonstráció ötletgazdája szerint ezzel jelezve, hogy „itt az idő” a váltásra.
A felvonulók egy-egy vekkert helyeztek el az Magyar Televízió épülete előtt és az Országház VII-es kapujánál is. A Sándor-palotánál pedig egy magyar zászlót adtak át a köztársasági elnök protokollfőnökének „Üdvözlet a köztársasági elnök úrnak” felirattal.
Bencsik Andás hangsúlyozta, hogy spontán szerveződő civil kezdeményezés volt a szombati séta, amelynek ötletgazdái a Demokrata Televízió Sajtóklub című műsorának résztvevői. Az eseményt nem jelentették be a rendőrségnek – tette hozzá.
A tömeget kezdetben nem kísérték rendőrök, a Parlamentnél, illetve az azt követő útszakaszon viszont egyre több rendőrautó követte a sétálókat. Az utolsó helyszínen, a Sándor-palotánál pedig már mintegy ötven egyenruhás jelent meg.
