A Gallup megállapítja: Medgyessy Péter leváltása előtti népszerűségi mélypontján a magyarok 58 százaléka vélekedett úgy, hogy nem végzi megfelelően a munkáját. Gyurcsányt jelenleg a választók 27 százaléka támogatja, ők vélik úgy, hogy miniszterelnökként jó munkát végez. Újraválasztása küszöbén, januárban és februárban a vele elégedettek aránya (46-47 százalék) még meghaladta a tevékenységét negatívan értékelők 40-41 százalékos arányát.
Ami a pártpreferenciákat illeti, a Magyar Gallup Intézet augusztusi vizsgálata szerint az MSZP támogatottsága nem csökkent tovább július óta, de a politikából való kiábrándultság fokozódik. Augusztusban az MSZP a teljes lakosság 23 százalékára, a Fidesz 34 százalékára számíthatna, ha „most vasárnap” lennének az országgyűlési választások. A Fidesz támogatottsága nem nő ezzel párhuzamosan: a vezető ellenzéki pártra a teljes lakosság 35-38 százaléka szavazott volna az elmúlt négy hónapban.
Az utóbbi hónapokban az MSZP-től elpártolók elsősorban a bizonytalanok és ezen belül is – nagyobb mérvű kiábrándultságot tükrözve – főleg a távolmaradók számát gyarapították. A kis pártok szavazóinak köre nem változott a választások óta eltelt időszakban: az SZDSZ a teljes felnőtt lakosság 3, az MDF pedig 2 százalékára számíthat – olvasható a Gallup felmérésében.
A közvélemény-kutatás eredménye alapján jelenleg a magyarok kétharmada számít családja anyagi helyzetének romlására a következő 12 hónapban, de négyéves távlatban is csak minden negyedik felnőtt számít javulásra.
