Belföld

A budapestiek szerint nem volt megelőzhető a tragédia

A budapestiek nagy része szerint vannak felelősei az augusztus 20-i tömegszerencsétlenségnek, de valószínűleg nem lehetett volna megelőzni. A véleményeket a pártállás befolyásolta leginkább a Capital Research felmérése szerint.

Budapest felnőtt lakosságának harmada (34 százalék) szerint az augusztus 20-i tűzijáték alatt bekövetkezett katasztrófáért nem lehet mást felelőssé tenni, csakis a természetet. A többség (60 százalék) szerint azonban vannak konkrét felelősei is az eseményeknek, akik ha helyesen cselekednek, akkor sokkal kevesebb sérült és halálos áldozat lett volna – derül ki a Capital Research 500 fős minta alapján, augusztus 24. és 25. között készített felméréséből.

Az MSZP-szavazók szerint a természet a ludas

A felelősök listáját a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a tűzijátékot rendező Nexus Kft., illetve a Miniszterelnöki Hivatal vezeti a válaszadók azon 60 százalékán belül, akik szerint van konkrét felelőse az augusztus 20-i tömegszerencsétlenségnek. Ebben az esetben két fontos szempont játszott szerepet a véleményalakításban. Egyrészt, a meglévő pártpreferenciák meghatározók: míg a szocialista szavazók 58 százaléka a természetet okolja a tragédiáért, a Fidesz-tábor 81 százaléka konkrét felelősöket keres. Másrészt azok, akik jelen voltak a tűzijátékon, és veszélyben érezték magukat (a jelenlévőknek egyébként csak mintegy negyede érezte egyúttal veszélyben is magát), sokkal inkább hajlamosak a kialakult, bennük félelmet keltő helyzetért emberi tényezőket okolni, semmint egyedül a természetben látni a felelőst.

A fideszesek szerint le kellett volna fújni

A megkérdezettek 51 százaléka hisz abban, hogy a tűzijáték „lefújásával” jelentősen csökkenthetők lettek volna a következmények: véleményük szerint eloszlott volna a tömeg, és sokkal kevesebb sérülés, halálos baleset történik. 42 százalék azonban úgy gondolja, hogy ez sem segített volna, sőt, a tűzijáték leállításával esetleg még nagyobb pánik tört volna ki.

A vélemények alakulása itt is elsősorban a pártpreferenciával függ össze. A Fidesz szavazóinak háromnegyede hisz abban, hogy a rendezvény lefújása megelőzhette volna a balesetek egy részét. A szocialista szavazóknak viszont alig több mint negyede ért egyet ezzel.

A természet vezet a felelősök listáján

A budapesti válaszadók lehetséges felelősként több intézményt és politikai szereplőt is megjelöltek, de a felelősök listáján a természet vezet 34 százalékkal, utána a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság következik 15 százalékkal, majd a tűzijátékot rendező Nexus Kft. (12 százalék), illetve a Miniszterelnöki Hivatal (8 százalék) áll. Demszky Gábor főpolgármestert a válaszadók öt, Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt négy százaléka tette felelőssé. A meteorológusokat és a nézőket 2-2 százalék tartotta hibásnak, a rendőrség felelősségét pedig csupán egy százalék vetette fel.

A vélemények átpolitizáltsága azonban itt is jól érzékelhető: a kormánypárti szavazók jóval kisebb arányban említették a különböző intézményeket, vezető politikusokat a katasztrófa
felelőseként, mint a Fidesz szavazói.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik